Nem akármilyen építménynek készült a főváros legmagasabb lakóháza

A húszszintes házban összesen 98 lakás található.

2024. 04. 27. 12:45
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az újpalotai lakótelep építését 1969-ben kezdték el, 1978-ig pedig mintegy 15 400 lakás épült fel. A telep vízellátásához szükség volt egy víztoronyra, amelynek a környező 10-12 emeletes házaknál magasabbnak kellett lennie.

Az így életre hívott húszemeletes épület felső szintjei rejtik a víztornyot,

amely a többi panelháztól eltérően csúszózsalus technikával épült fel, ami lehetővé tette, hogy egyedi megjelenést kapjon a többi épülethez képest.

Az első kapavágásokat 1973-ban végezték el, és az első lakók 1976-ben költözhettek be az igazi szenzációnak számító épületbe.

A húszszintes épületben összesen 98 lakás található. Az első emelet a szerelőszint, ott csak gépészeti terek és tárolók vannak. Ezt követően minden szinten hat-hat lakást található. Négy 32 négyzetméteres garzon, két 72 négyzetméteres, háromszobás lakás.

Kivételt csak a 18. emelet képez, ott ugyanis művészlakások rejtőznek. Ezeket a négyszobás lakásokat már csak lépcsőn lehet megközelíteni, és óriási a belmagasságuk. Belül kétszintesek, és hatalmas tetőterasz is tartozik hozzájuk, ahonnan az egész várost be lehet látni – írja a Metropol.

Fotó: Metropol/Faludi Koppány

 

Az első lakók örömmel emlékeztek vissza

Búzásné Schwartz Ágnes immáron 48 éve a különös ház lakója. – Az első lakói voltunk a háznak. 1976 óta élünk itt. Saját házunk volt Újpesten, de azt lebontották. Először nem nagyon akartam idejönni, mert féltem attól, hogy ilyen magas. De nagyon megszerettem, és már nem mennék innen sehová. A szüleim is itt laktak, egy emelettel feljebb. Nagyon jó a közösség és nagyon jó bulik voltak itt, a házban kialakított közösségi helyen, ahol rendszeresen diszkót tartottunk, de volt televízió és pingpongasztal is – emlékezett vissza az egyik legrégebbi lakó.

Füzes István sem bánta meg, hogy a hetven méter magas házban élt szinte egész életében. Nagyon szeretett a ház közösségi termében találkozni a többi lakóval, ahol rendszeresen közös programokat tartottak, a születésnapokat is itt ünnepelték.

Nagyon szép emlékek kötnek ehhez az épülethez. Fiatalok voltunk, amikor ideköltöztünk, feleségem volt a gondnok. A ház érdekessége, hogy a víztoronnyal Mátyásföldön a szovjet laktanyát is el akarták látni vízzel, de csak 4-5 évig üzemelt. Azóta üresen áll. Régen nagy élet volt a házban. Egyszer a ház előtt egy rossz hordóban tüzet raktunk és szalonnát sütöttünk. Ránk hívták a tűzoltókat és a rendőröket, mert azt hitték, tűz ütött ki. De mondtuk nekik viccesen: ha van sütni való kolbászuk, azt megsüthetik

– mondta a lapnak Füzes István.

István és Ágnes a ház két legrégibb lakója, lassan fél évszázada élnek a toronyházban (Fotó: Metropol/Faludi Koppány)

Borítókép: Az újpalotai toronyház teteje (Fotó: Metropol/Faludi Koppány)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.