Következő mérkőzések
Szlovénia
15:002024. június 20.
Szerbia
Dánia
18:002024. június 20.
Anglia

Megtalálták a verőcei hajóbaleset 19 éves áldozatának holttestét

Vác és Sződliget között, a Duna 1675,8 folyamkilométerénél találtak rá egy férfi holttestére.

2024. 05. 22. 19:13
Fotó: Fülöp Máté
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Ma visszaadta a Duna a verőcei hajóbaleset egyik eltűnt áldozatának a testét. Még négy embert keresünk. Természetesen, amíg eltűnt emberek után kutatunk, mindig van egy utolsó reménysugár, de a tragédia óta eltelt idő miatt, bár nem mondjuk ki, tudjuk, hogy jelenleg azért küzdünk, hogy az áldozatok testét visszakaphassák családtagjaik” – írta a közösségi médiában a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

Bejegyzésüket azzal folytatták, hogy kollégáik a baleset óta minden nap, megállás nélkül kutatják a folyót. 

„Ma, 2024. május 22-én délután, Vác és Sződliget között, a Duna 1675,8 folyamkilométerénél találtak rá egy férfi holttestére. 

A helyszínen a BRFK helyszínelői szemlét tartottak, majd azonosították az elhunytat. Kollégáink megállapították, hogy a 19 éves férfi a hajóbaleset egyik áldozata. Nyugodj békében, Márton! A budapesti rendőrök nevében őszinte részvétünket szeretnénk átadni a családnak!” – zárták bejegyzésüket.

A BRFK korábbi bejegyzésében világossá tette: „Amikor megtaláljuk a keresett embert MINDEN ESETBEN először a családtagjait értesítjük! NEM FORDULHAT AZ ELŐ, hogy a hozzátartozók egy Facebook-oldalról, vagy a médiából értesüljenek a fejleményről!!!”

Napok óta azt az öt fiatalt keresi az ország legtöbb kutató-mentő csapata, akiknek szombaton (május 18.) éjjel veszett nyoma egy hajóbaleset után. Nyolc fiatal egy Duna-parti fesztivál után indult hazafelé motorcsónakkal, út közben azonban összeütköztek egy 110 méter hosszú szállodahajóval, a bázeli MS Heidelberggel. Ahogy arra a Bors is emlékeztetett, bár egyikük, egy olasz férfi súlyos sérülésekkel ugyan, de kiúszott a partra, addig a hét másik fiatalnak nyoma veszett. 

Kettejüket azonban nem sokkal a baleset után megtalálták: a 20 éves B. Boglárka és a hajót vezető E. Adrián holttestére a Duna mentén bukkantak rá.

A most megtalált áldozat Varga Márton, akit az egyik eltűntként pár napja nevezett meg a rendőrség. Kiderült az is, hogy a fiatalember nem sokkal a tragédia előtt kérte meg barátnője kezét.

Négy embert tehát továbbra sem találnak:

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.