A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki értékeinek megszerzése érdekében súlyosan bántalmazott egy nőt.
Motorosok mentették meg a magatehetetlenre vert nőt Vizsolynál
Nekik köszönheti az életét.

Eddig azt lehet tudni a nyomozás alapján, hogy május 4-én délután öt óra körül a gyanúsított a Vizsoly és Novajidrány közötti közút melletti bokros területen bántalmazta a nőt, hogy ellopja a táskáját a benne lévő készpénzzel és mobiltelefonjával együtt.
A nő súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett, egy túramotoros társaság talált rá magatehetetlen állapotban.
Úgy sejtik, hogy az elkövető meg is akarhatta ölni a nőt. Ha ezt sikerül bizonyítani, megállapíthatják a nyereségvágyból elkövetett emberölés kísérlete bűntettet is.
A bíróság álláspontja szerint a kiemelkedő tárgyi súlyú, élet elleni bűncselekmény miatt várható büntetés mértékére tekintettel, amely akár életfogytig tartó szabadságvesztés is lehet, fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye, amelyet nem ellensúlyoznak a gyanúsított személyi körülményei. Tartani kell továbbá attól is, hogy szabadlábon hagyása esetén a tanúk befolyásolásával vagy bizonyítási eszközök eltüntetésével a bizonyítást veszélyeztetné, valamint előéletére tekintettel a bűnismétlés veszélye is reális.
További Belföld híreink
Mindezek alapján a bíróság egy hónapra elrendelte letartóztatását. A végzés végleges.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Petschnig Mária Zita Párizsban érvelt a migrációs paktum mellett
A helyi Tisza Sziget meghívására tartott előadást Kéri László felesége.

Hadházy is berúgta a kampányt: a követőitől kér pénzt az országgyűlési képviselő
Szerinte ez így van rendjén.

Menczer Tamás elárulta azt a három okot, ami miatt a Fidesz a választás esélyese
Előnyben vagyunk, és mi vagyunk az esélyesek – jelentette ki a Fidesz kongresszusán a politikus.

Már ma kiírhatja a köztársasági elnök a választás időpontját, elindult a mozgósítás
A kormánypártok magabiztosan vághatnak neki a kampánynak.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Petschnig Mária Zita Párizsban érvelt a migrációs paktum mellett
A helyi Tisza Sziget meghívására tartott előadást Kéri László felesége.

Hadházy is berúgta a kampányt: a követőitől kér pénzt az országgyűlési képviselő
Szerinte ez így van rendjén.

Menczer Tamás elárulta azt a három okot, ami miatt a Fidesz a választás esélyese
Előnyben vagyunk, és mi vagyunk az esélyesek – jelentette ki a Fidesz kongresszusán a politikus.

Már ma kiírhatja a köztársasági elnök a választás időpontját, elindult a mozgósítás
A kormánypártok magabiztosan vághatnak neki a kampánynak.














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!