Több ezer rászoruló gyereknek gyűjt az Ökumenikus Segélyszervezet

A szervezet kiemelt figyelmet fordít a nyári időszakra, amikor nagyobb eséllyel kallódnak el a hátrányos helyzetű fiatalok.

2024. 05. 22. 14:11
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Június végéig gyűjt a rászoruló gyerekeknek az Ökumenikus Segélyszervezet, amelyből az egész éves munkájukat, a nyári táborokat és a különféle fejlesztő programokat finanszírozzák majd. – A nyári időszak különösen nehéz lehet a szegény családoknak: ha egy gyermek nem kapja meg azt a közösséget és támogatást a vakáció idején, ahol értelmes tevékenységet tud folytatni, sokkal nagyobb az esélye, hogy elkallódik – fogalmazott lapunknak a gyűjtés kapcsán Gáncs Kristóf, az Ökumenikus Segélyszervezet kommunikációs vezetője, kiemelve, hogy háromezer gyermeknek nyújtanak segítő kezet és valódi esélyt.

Hozzátette: a szervezet által létrehozott táborok lehetőséget és esélyt adnak, hogy a hátrányos sorsú gyerekek felzárkózhassanak. – Nagy tapasztalatunk van már a táborok terén, a bentlakásos táborok és a napközis táborok esetében is fontos, hogy egyensúlyban legyen a fejlesztés és az élmény, a foglalkozások mellett így a strandolás, a kirándulás és a közös játék is a napirend része – mondta.

Azoknak a gyerekeknek, akik a szegénység okán valamilyen hátrányban vannak, ez az időszak valóban esélyt ad arra, hogy behozzák a lemaradásaikat. A nyári időszak, a táborok alkalmat adnak arra, hogy egyénileg is foglalkozzunk velük, szakemberek bevonásával is

– jelezte a kommunikációs vezető.

Gáncs Kristóf arra is kitért, hogy a Kapaszkodó program részeként ezekkel a gyerekkel az év folyamán is tartják a kapcsolatot. 

Nem mindegy, mennyi kapaszkodója van egy gyermeknek. A mi célunk, hogy megadjuk ezeket a kapaszkodókat azoknak is, akiknek a családi háttere nem teszi lehetővé, hogy az előttük lévő falakat meg tudják mászni

– fogalmazott Gáncs Kristóf.

A szervezet egy előgyereknappal is kedveskedett a rászoruló fiataloknak, ahol meglepetésként Gyurta Dániel olimpiai bajnok úszó, Katus Attila sportaerobik világbajnok, Mezei Léda színésznő fogadta az osztálynyi gyereket Budapesten a Várkert Bazárban.

Az élménydélután folyamán kreatív csoportfoglalkozások, játékos sorversenyek, izgalmas feladatok és egy gazdag ebéd is része volt a tartalmas programnak, majd ezt követően ellátogattak a budai Várba, a legtöbben ugyanis most először jártak a fővárosban, így a Várban is.

 

Borítókép: Illusztráció (Forrás: Ökumenikus Segélyszervezet)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.