A kormányhivatal döntése számolhatja fel a kutyapoklot a nagykanizsai menhelyen

Titokban leütött és elásott kutyák, szűkös kennelek, a sétáltatás megtiltása, valamint botrányos higiéniai viszonyok: évek óta ezekkel az állapotokkal jellemezhető a nagykanizsai Élettér Állat- és Természetvédő Egyesület, amelynek a kormányhivatal a napokban felfüggesztette a működési engedélyét. A menhellyel egy korábbi németországi együttműködő partnere is megszüntette az együttműködést az embertelenségek és egyéb anomáliák miatt. Eközben a balliberális média politikai indíttatású vegzálást emleget a kormánypártok részéről, ám épp az önkormányzat baloldali többsége kaszálta el a fideszes polgármester megoldási javaslatát az előző ciklusban.

Illusztráció. Forrás: Pixabay

Rejtélyes körülmények között pusztultak az ebek

A TIN elnöke úgy vélte, hogy a nagykanizsai menhely nem bánt elég emberségesen a kutyákkal, s például azt rótta fel, hogy az ebkölykök folyamatosan pusztultak, de a kifejlett állatok közül is feltűnően sok veszti életét, ráadásul nem természetes okokból. Szerinte az Élettér által kezelt állatoknak mintegy 90 százaléka traumatizált, alultáplált és beteg, s úgy tudja, hogy S. T., az Élettér titkára a saját döntése alapján több esetben is elaltattatott ilyen kutyákat. Thümmig egy egyedi esetet is említett, amikor is

egy sérült kutya két hónapig volt karanténban mindenféle kezelés nélkül, ami ahhoz vezetett, hogy végül amputálni kellett a lábát. A TIN vezetője arról is beszámolt: korábban felajánlották, hogy állnák egy fűtött helyiségű karanténrészleg kialakításának költségeit, ám a menhely nem tartott erre igényt. 

Sabine Thümmig ugyancsak képtelenségnek nevezte, hogy Skanecz a kutyák rendszeres sétáltatását tiltó szabályt is hozott, így a közismerten nagy mozgásigényű állatok hosszabb ideig nem hagyhatták el a néhány négyzetméteres kenneljüket.

Titkolóztak az önkormányzat előtt

A polgármesteri tisztséget októberig betöltő Balogh László a levél nyomán rendőrségi feljelentést is tett, ám mielőtt a hatósághoz fordult volna, számos alkalommal tett lépéseket – sikertelenül –, hogy jobb belátásra bírja az önkormányzat által jelenleg több mint nyolcmillió forinttal támogatott menhely vezetőségét. Így például miután tavasszal állatbarát civilek is jelezték az Élettér működésének anomáliáival kapcsolatos észrevételeiket, Balogh írásban kért tájékoztatást az egyesület vezetőjétől, aki – márciusban – betegségekre és szabadságolásokra hivatkozva tagadta meg a választ, s a végül több héttel később elküldött válaszlevelében sem reagált az összes kérdésre. Figyelemre méltó, hogy Varga Károlyné a polgármester azon kérését is figyelmen kívül hagyta, hogy az önkormányzat – élve a jogával – delegálhasson egy tagot a menhely ellenőrző bizottságába. Sőt, többszöri felszólítást követően az egyesület elnöke nemes egyszerűséggel megszüntette az ellenőrző bizottságot.

A nagykanizsai önkormányzat baloldali többsége, az ÉVE-frakció – vagyis az azóta a polgármesteri széket elnyerő DK-s Horváth Jácint, a helyettese, Fodor Csaba, valamint a szövetségeseik – az előző ciklus utolsó testületi ülésén élből lesöpörték az asztalról Balogh László arra vonatkozó előterjesztését, hogy rendezzék a menhely viszonyait, köztük azt a javaslatot, hogy az önkormányzat vegye át a telep működtetését, valamint az egyesület által gyakorolt gyepmesteri teendőket. 

Épp az egyik legszerencsétlenebb eben nem akartak segíteni

Lapunk megkereste Papp Attilát is, az Élettér egyesület egykori tagját, aki hasonlóan negatív tapasztalatiról tudott beszámolni a menhely működése kapcsán, mint utóbbi korábbi németországi partnere. Szavai szerint már 2017 őszén – szintén S. T. titkársága idején – bejelentések érkeztek arról, hogy elaltatnak, sőt agyonütnek kutyákat, amelyeket a menhely területén ásnak el, dokumentáció nélkül, s rendőrségi vizsgálat is indult ekkor. 

– Titokban mentek ezek a dolgok. Ezért is szorgalmaztam az altatási napló bevezetését

 – emlékezett az egykori egyesületi tag, aki azt a történetet is felidézte, amely az utolsó csepp volt a kilépése előtt: „2018 januárjában az egyik telephelyen találtam egy olyan kutyát, akit már háromnegyed éve egy háromszor három méteres ketrecben tartottak bezárva. A gyepmesterrel bevittük a menhelyre az általam később Delgradónak keresztelt németjuhászt, ám a fogadtatás hideg zuhanyként ért. Anikóék (Varga Károlyné, az egyesület elnöke – a szerk.) ugyanis azt vágták a fejemhez, hogy nincs pénz a kutya ellátására és hogy vigyem onnan. Pedig egy menhelynek éppen az ilyen mostoha sorsú kutyákon kellene segítenie. Mindenesetre megpróbáltam örökbe adni Delgradót, saját zsebből fizettem a hirdetési költségeket, de sajnos hamar elpusztult a szerencsétlen jószág.”