Beborul az ég felettünk, kiadós eső érkezik szerdán, kiadták a riasztást is

Hullámzó időjárási front tart Magyarország felé.

2024. 10. 02. 6:34
eső, ősz
Illusztráció Forrás: Pexels
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Már a délelőtt folyamán beborul az ég az ország felett, így nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég szerdán, kiadós csapadékkal. A HungaroMet tájékoztatása szerint estig főleg az ország északnyugati harmadán, felén számíthatunk tartósabb esőre, záporra, arrafelé kiadós mennyiség eshet. A déli tájak és a Tiszántúl ugyanakkor estig szárazon maradhatnak.

Ezt követően a csapadékzóna gyengülve délkelet felé helyeződik, északnyugaton csökken a csapadékhajlam. A délkeleti szelet időnként élénk, a magasabban fekvő helyeken erős, esetleg viharos széllökések kísérhetik, késő délutántól északnyugatira fordul az áramlás.

A maximum-hőmérséklet általában 13 és 20 fok között valószínű, de a tartósan csapadékos tájakon 10 fok körüli maximumok is lehetnek. Késő este 8 és 16 fok közötti értékeket mérhetnek.

Forrás: HungaroMet

Kiadták a riasztást

A meteorológusok figyelmeztetése szerint szerdán jelentős esőre kell készülnünk: 

a Dunántúl északi felén a huszonnégy óra alatt lehulló csapadék mennyisége nagy területen harminc milliméter körül, illetve afölött alakulhat, de a magasabban fekvő körzetekben meghaladhatja a negyven millimétert is.

Emellett délnyugaton és a főváros térségében is húsz millimétert meghaladó 24 órás csapadékösszeg várható. Délután délnyugaton az intenzívebb csapadékgócokban kis eséllyel villámlás előfordulhat.

A hétvégéig ne tegyük el az esőkabátot

A tájékoztatás szerint az esős idő a hétvégéig velünk marad, előbb a hullámzó frontrendszer, majd egy mediterrán ciklon lesz az, amely kedves szerint alakítja az időjárásunkat.

Péntek estétől azonban nyugat felől már szűnni kezd a csapadék, így szombaton az ország döntő részén már csak úgynevezett hátoldali záporok fordulhatnak elő, amelyekből jelentős mennyiség már nem fog esni.

 Ugyanakkor az északkeleti megyék fölé szombaton még beragadhat a csapadékzóna, így aznap ott még kiadós mennyiség is lehullhat.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.