Mint az közismert, az Európai Parlament LIBE bizottsága többször támadta hazánkat a jogállamiság kérdéskörével, amit az elemzők elsősorban a gazdasági nyomásgyakorláshoz szükséges politikai akciónak értékeltek. A LIBE bizottság meghallgatásaira előszeretettel járt el Polyák Gábor is, és a hazánknak járó uniós pénzek visszatartását is előidéző Sargentini-jelentés megkreálásában is részt vett – írja a vármegyei lap. Erről tanúskodik a jelentés maga, hiszen abban szerepel forrásként megjelölve a Polyák által alapított Mérték Médiaelemző Műhely.
Külön pikáns, hogy a jelentéshez információkat szolgáltató szervezetként bekerült a Pécsi Tudományegyetem is – ahol akkor ténykedett Polyák –, de kiderült, hogy valakik visszaéltek az intézmény nevével, mert az egyetem elhatárolódott a jelentéstől. Polyák egyébként nemcsak ekkor, tehát 2017-ben ment el a LIBE bizottság ülésére, hanem 2022-ben is meghívást kapott.
A baloldali kötődését mutatja, hogy 2010-ben rövid ideig ORTT-elnöknek (az azóta megszüntetett Országos Rádió és Televízió Testület) érezhette magát, miután Bajnai Gordon akkori kormányfő és Sólyom László államfő támogatását is bezsebelte, aztán viszont az egészből nem lett semmi.
























