Egy lengyel alapítású globalista platform Budapesten rendezi meg november 11-én a „Demokratikus rugalmasság – gyakorlati lépések a dezinformáció leküzdésére” című eseményét. A varsói központú Visegrad Insight az Európai Néppárthoz kötődő budapesti Robert Schuman Intézet részételével olyan előadókat hívott meg, mint Cseh Katalin, a Momentum volt európai parlamenti képviselője vagy Krekó Péter, a Soros György által támogatott Political Capital (PC) igazgatója. Szintén a Soros-világban kiképzett, a CEU-n tanult, majd a PC-nél, valamint több globalista NGO-nál – például a German Marshall Fundnál – is megfordult Takácsy Dorka, aki jelenleg az Euroatlanti Integrációs és Demokrácia Központ kutatója, a szakterülete pedig a dezinformáció. Felszólal majd a rendezvényen a Robert Schuman Intézet igazgatója, Berczeli Gábor is.
A Visegrad Insight honlapján meghirdetett esemény ismertetőjében úgy fogalmaznak: „Ez a panel az üzleti élet, a technológia, a civil társadalom és a média szakértőit tömöríti, hogy megvitassák az EU által a dezinformáció elleni küzdelemben megtehető konkrét lépéseket, a szabályozási felügyelet fokozásától és a mesterséges intelligencia hasznosításától a pénzügyi átláthatóság előmozdításáig és a médiaműveltség előmozdításáig.”
A rendezvény témakörét tekintve több mint furcsa, hogy Cseh Katalin személyében egy olyan politikus lesz az egyik előadó, akit június 9-én a magyar választópolgárok a pártjával együtt kiszavaztak az Európai Parlamentből. Kétséges ugyanis, hogy a demokrácia és a korrekt tájékoztatás védelmében mennyire képes hitelesen szót emelni egy támogatottságát elvesztett párt bukott képviselője.
Az is visszatetsző, hogy éppen az a Cseh Katalin beszél majd a dezinformáció elleni küzdelemről, aki az elmúlt öt évben az EP-ben rendszeresen adott muníciót hamis információkkal vagy féligazságokra épülő alaptalan vádakkal a hazánkat támadó brüsszeli bürokratáknak. Nem ez az első olyan esemény, amelyre meghívták a momentumos politikust azok után, hogy a magyar választók már megvonták tőle és pártjától a bizalmat. Szeptember közepén a liberális Renew Europe nevű frakció ülésén tűnt fel Cseh Katalin, a Momentum másik kiszavazott ex EP-képviselőjével, Donáth Annával együtt.