A Forever Dance with the Stars a Margitszigeti Színház versenytáncshow sorozatának legújabb darabja. A nagyszabású produkció-sorozat koncepcióját még 2023-ban álmodta meg a teátrum igazgatója és művészeti vezetője, Bán Teodóra. A Tango with the Stars és a Párizsi éjszaka után ezúttal egy még színesebb, humorral, drámával és látványos koreográfiákkal teli előadás várja a közönséget. A különleges show története a híres blackpooli táncversenyek hangulatát idézi: rivalizálás, barátság, szerelem és elszántság szövi át a jeleneteket, miközben a nézők szinte a versenyparkett forgatagába csöppennek.

A táncshow különlegessége a forgószínpad
A tíz klasszikus versenytánc – az angol és bécsi keringő, tangó, slowfox, quickstep, szamba, csacsacsa, rumba, paso doble és jive – mind szerepet kap a történetbe ágyazva, élő zenekari kísérettel. A BJC Big Band gondoskodik arról, hogy a táncosok mozdulataihoz méltó zenei háttér szólaljon meg.
A táncshow-t Stana Alexandra koreografálja, aki szerint az általa megálmodott vázlathoz a táncosok hozzáteszik a saját stílusukat, karakterüket. Mint hozzátette, nagyon könnyű velük együtt dolgozni, mert nagyon tehetségesek mindannyian.
Az esten színpadra lép Tóth Katica, Soós Luca, Szécsi Debóra, Sebesi Daniella, Gál Dalma, Suti András Zsolt, Hegyes Berci, Köcse György, Bátor Tamás, Burcsa Balázs, Szűcs Dávid és a koreográfus, Stana Alexandra.
A produkció különlegessége a forgószínpad, amely nemcsak a táncparkettet, hanem a versenyek mögötti világot is láthatóvá teszi, a nézők bepillantást nyerhetnek a szereplők személyes konfliktusaiba, álmaiba, küzdelmeibe is. Így garantáltan közelebb kerülhetünk a versenytánc csillogó, titkokkal teli világához.
Nagyon hálás vagyok ezért a lehetőségért a Margitszigeti Színháznak, Bán Teodórának, mert nagyon szeretek koreografálni, próbát vezetni, kitalálni, ötletelni, de mindemellett táncosként is benne vagyok a darabban, úgyhogy ez egy ilyen two in one nekem, hogy meg is álmodhatom, és láthatom, ami készül, illetve én is táncolhatok
– zárta gondolatait Stana Alexandra.