Deák Dániel politikai elemző már beszámolt róla, hogy találkozott egy informátorral, aki rálát Magyar Péter és a Tisza Párt belső ügyeire.
Az informátor szerint
Magyar Péter csalódott, hiszen nem úgy alakul a pártépítés, mint remélte.
Deák Dániel politikai elemző már beszámolt róla, hogy találkozott egy informátorral, aki rálát Magyar Péter és a Tisza Párt belső ügyeire.
Az informátor szerint
Magyar Péter csalódott, hiszen nem úgy alakul a pártépítés, mint remélte.
A politikai elemző ma pedig ígéretéhez híven a Tisza Párt mellett aktívan kampányoló Kéri László és felesége, Petschnig Mária Zita kapcsán osztott meg néhány érdekességet a közösségi oldalán.
Kéri László és Petschnig Mária Zita már évtizedek óta jelen van a magyar nyilvánosságban, mindig is a balliberális holdudvarhoz tartoztak.
Kéri a politikai eseményeket értelmezi, míg felesége közgazdászként jelenik meg, így a gazdaságról beszél. Amíg onnan jött a pénz, az MSZP-nek kampányoltak, legújabban pedig a Tisza Párt mellett tették le a garast, szinte nem telik el úgy nap, hogy ne valamelyik Tisza-sziget meghívásának tennének eleget.
Már önmagában az, hogy az MSZP-től a Tisza Párthoz vándoroltak, szemet szúrhat sokaknak, ugyanakkor nem ez mutatja meg a legjobban, hogy nem politikai meggyőződésből, hanem csupán anyagi haszonszerzésből csinálják mindezt – mutatott rá Deák Dániel.
Az informátorom rengeteg történetet mesélt arról, hogy Kéri Lászlóék miként húzzák le pénzzel a sokszor jóhiszemű Tisza-szigeteseket, akik azért hívják meg őket, hogy irányt mutassanak a politika és a gazdaság útvesztőjében.
– Egy-egy ilyen fellépésért olyan sok összeget kérnek el, hogy több esetben is a Tisza-sziget kisnyugdíjas tagjai között kellett kalapozni, hogy nagy nehezen ki tudják fizetni a Kéri házaspár hakniját. Ha mindez nem lenne elég, Kéri László még saját műsort is kapott a Tisza Párt propagandamédiájánál, a Kontrollnál, onnan is jelentős összeget kér el – árulta el a bennfentes információi alapján Deák Dániel.
Emellett több, kevésbé elvakult tiszás aktivistának szemet szúrt, hogy Kéri Lászlóék nem a valóságról beszélnek, hanem arról, amit szerintük a tiszások hallani szeretnének. Istenítik Magyar Pétert, és már-már úgy tesznek, mintha a Tisza Párt kormányozná Magyarországot. Ettől remélik ugyanis, hogy még több meghívást kapnak majd a Tisza-szigetek eseményeire, ami újabb százezreket, milliókat jelent számukra. Néha viszont túltolják a biciklit, ami miatt Magyar Péternek rájuk is kell szólnia:
Petschnig Mária Zita például gúnyosan kinevette a 13. havi nyugdíjat az egyik rendezvényen, amivel leleplezte, mire is készülnek valójában.
És hogy miért van erre szükségük? Már nyugdíjasok, így jól jön nekik ez a többmilliós pluszbevétel, amellett Petschnig Mária Zita ugyan a Pénzügykutató Zrt. neve alatt szokott szerepelni a nyilvánosságban, de ez valójában egy fiktív cég, semmi érdemi tevékenységet nem folytatnak, csupán egymillió forint a nettó árbevételük a legutolsó elérhető beszámolójuk alapján. Kéri László és Petschnig Mária Zita tehát azért csinálja mindezt, mert nekik ez egy kiváló anyagi lehetőség. Nem zavarja őket, hogy már nem az MSZP, hanem a Tisza logója van a hátuk mögött a rendezvényeken. A lényeg az, hogy dőljön a lóvé – összegzett a politikai elemző.
Borítókép: Kéri László és Petschnig Mária Zita (Forrás: Facebook)
Hasznos videósorozat is elérhető.
Pap Lujza felépülése hat-nyolc hónapot is igényelhet.
A győri vonatgázolás nyolcéves túlélője és feltételezett szemtanúja édesapjával van, és szakember foglalkozik vele, hogy feldolgozhassa a történteket.
Ilyen az igazi kardhal.
Kovács Zoltán elárulta, hogyan támogatják külföldről a magyar ellenzéki sajtót
Milák Kristóf megtörte a csendet: Nem megyek házhoz a pofonért + videó
„Hadd mondjam végig anélkül, hogy beleszólsz!” - megfagyott a levegő a stúdióban, a TV2 sztárja kikérte magának
Napi aktuális - Kis-Benedek József, biztonságpolitikai szakértő + videó
Kalapács József mindent bevallott - Metropol
Magyar Péternek befellegzett, Nagy Ervin vérlázító arroganciája nagyon sokba kerülhet
Váratlan reakció a Liverpool legendájától Szoboszlai Dominikék sokkoló kiesése után + videó
Keddi sportműsor: Manchester City–Real Madrid párharc a BL-ben
Kovács Zoltán: USAID-milliárdok, így finanszírozza Washington és Brüsszel a balliberális médiát!
Huszti-rejtély: új információt közölt a rendőrség a Skóciában eltűnt ikerlányokról
Idén is lesz óraátállítás, mutatjuk, mikor
A Fradi ellenfelének megkegyelmezett az UEFA
Hasznos videósorozat is elérhető.
Pap Lujza felépülése hat-nyolc hónapot is igényelhet.
A győri vonatgázolás nyolcéves túlélője és feltételezett szemtanúja édesapjával van, és szakember foglalkozik vele, hogy feldolgozhassa a történteket.
Ilyen az igazi kardhal.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.