Életének 90. évében meghalt Nógrádi László, a Csepel Művek Kerékpárgyárának egykori igazgatója, aki a hatvanas években azzal szerzett világhírnevet, hogy az ő ötlete és tervei alapján fejlesztették ki a népszerű Csepel kemping kerékpárt – tudatta Csepel önkormányzata.
Nógrádi László főkonstruktorként később további modellek megalkotásában is részt vett,
a Csepel kerékpár márkanév elterjedése nagyban neki köszönhető, tudását külföldön is elismerték.
Csepel Önkormányzata Csepel Örökség Díjjal ismerte el tevékenységét 2020-ban.
– A hatvanas években kezdtük el megtervezni a kemping kerékpárokat. Az ötletem onnan származott, hogy az emberek – már akinek volt autója – főleg Trabanttal, Wartburggal jártak.
Kellett egy olyan kerékpár, amely kicsi, és belefért ezekbe a kocsikba. Az elképzelésem az volt, hogy a kerékpár legyen összecsukható, de megfelelően stabil is. A Csepel kemping bicikliknek nagy sikerük lett. Rengeteget exportáltunk belőle Németországba, Svájcba, Hollandiába és más országokba is. Egymillió darabot adtunk el a hazai és a külföldi piacon.
A csepeliek is a hasznát vették, mert a tömegközlekedés hiányában a munkások nagy része kétkerekűvel járt dolgozni a gyárba. A Csepel Művek kapuinál hatalmas őrzött kerékpármegőrzőket alakítottak ki, de ezeket a nyolcvanas években megszüntették – idézte fel egyszer a világhírű kerékpártípus megalkotásának körülményeit a csepeli önkormányzat lapjának.
Osztályidegenként is maradandót alkotott
Apai ágon sváb családból származott, eredeti neve Niederkirchner volt, de szülei Nógrádira magyarosították 1945 márciusában, mert a német nevű személyek hátrányt szenvedtek a világháború után. Miután Csepelen elvégezte az általános iskolát, az ország összes középiskolája elutasította felvételi kérelmét, mert osztályidegennek minősítették. Apjának ugyanis vendéglője volt, amelyet később államosítottak.
Esztergályosipari tanuló lett a Bajáki Ferenc Szakközépiskolában, és a Csepel Művek gépgyárában kezdett dolgozni. A Kossuth Lajos Gépipari Technikumot esti tagozaton végezte el, utána a Kerékpárgyárban technikusként helyezkedett el. 1959-ben felvették a Budapesti Műszaki Egyetemre, ahol gépészmérnöki diplomát szerzett járműszakon, majd tervezőmérnökként folytattatta munkáját a Kerékpárgyárban.
Nógrádi László nyugdíjas éveiben is aktívan részt vett Csepel közéletében, gyakran tartott előadást a városrész történetéről a Csepeli Helytörténeti és Városszépítő Egyesület szervezésében. Idős korában is rendszeresen kerékpározott, gyalogtúrákon vett részt barátaival a Kis-Duna-parti sétányon.
Nógrádi Lászlót március 5-én 10 óra 30 perckor a Csepeli temetőben helyezik végső nyugalomra.