– A magyar–lengyel barátság számunkra nem mítosz, hanem megélt valóság – hangsúlyozta Sulyok Tamás köztársasági elnök Kaposváron pénteken.

(Fotó: MTI/Bruzák Noémi)
Az államfő a lengyel–magyar barátság napja alkalmából a Csiky Gergely Színházban tartott gálaműsort megelőző beszédében kiemelte, hogy ez a barátság nem a történelem egyes epizódjaira vonatkozik, hanem átszövi életünket, és nem csupán akkor érvényes, ha közös érdekegyezés mutatkozik közöttünk, hanem állandó és jelenvaló tény. Nem aktuális közéleti együttműködéstől vagy együtt nem működéstől függ, annál mélyebb, éppen ezért tönkre se teheti politikai ármány vagy ellenségképzés – tette hozzá. Sulyok Tamás úgy vélte, hogy a két nép szabadon vállalt ezeréves barátságára nem vethet árnyékot semmi, nem szakíthatja szét semmi, nem törheti meg semmi, mert ez nemcsak ország és ország, nemzet és nemzet között áll fenn, hanem közösségekről közösségekre, emberről emberre adódik át.
Felejtheti-e Lengyelország, hogy patrónái magyar királylányok, felejtheti-e Magyarország, hogy legnagyobb hadvezére lengyel szabadságharcos, felejthetjük-e, hogy egymás szabadságküzdelmeiben véreztünk, felejthetjük-e az 1848-as lengyel légiót vagy a lengyel szabadságküzdelmek magyar önkénteseit, felejthetjük-e Henryk Slawik és idősebb Antall József ezrek életét megmentő barátságát, felejthetjük-e az egymásért való kiállást 1956-ban? Én úgy vélem, soha, mi magyarok biztos, hogy nem fogjuk
– mondta.
Sulyok Tamás szólt arról is, hogy a magyar rokontalan nép Európa közepén, amely keletről jött, de nyugaton lelt hazára, nyelvét mások nem ismerik, az nem is hasonlít más nyelvekre, csak az értheti, aki anyanyelveként kapja ajándékba, vagy aki olyan rátermett, hogy megbirkózik megtanulásával. Ez a rokontalanság néha átoknak, néha áldásnak bizonyult: általa tanultuk meg, hogy csak magunkra számíthatunk, hogy nem szabad várni másokra, így ismertük fel, hogy nemzeti létünk és kultúránk csak számunkra fontos, hogy értékeink csak nekünk kedvesek, és nem várhatjuk, hogy más őrizze, más védje, vagy más gyarapítsa helyettünk – sorolta.