Újabb rászorulók számára nyújt több mint 253 millió forintos támogatást a Pro Filii Alapítvány

Folytatódik a Pro Filii Alapítvány pályázati keretek között zajló támogatási programja, amely során idén is egymilliárd forintot fordít a rászoruló magánszemélyek, civil- és nonprofit szervezetek megsegítésére. Az első negyedéves pályázati ciklusban 564 pályázó közel négy és félmilliárd forintra nyújtott be támogatásigénylést az alapítványhoz. A kuratórium döntése alapján végül összesen 75-en részesülnek több mint 253 millió forintos támogatásban – írja közleményében az alapítvány.

2025. 03. 21. 11:57
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Mészáros Csoport karitatív tevékenységét koordináló Pro Filii Alapítvány 2021 óta segíti anyagilag a szociális vagy egészségügyi okokból rászorulókat. A pályázati keretek közt zajló támogatói programja során negyedévente mintegy 250 millió forint keretösszegből ad juttatást magánszemélyek, civil- és nonprofit szervezetek számára.

Az elmúlt másfél év legmagasabb, csaknem négy és félmilliárd forint értékű támogatásigénylés érkezett be az első negyedévben, amelynek lezárását követően az alapítvány bíráló biztosságának javaslatára a kuratórium 181 magánszemély közül 48-nak több mint 155 millió forintos, 383 nonprofit szervezetből pedig 27 számára, mintegy 98 milliós támogatást szavazott meg.

A Pro Filii így többek között hozzájárulhat egy kilencéves, Duchenne-féle izomdisztrófiában szenvedő gyermek fejlesztéséhez, valamint több, csecsemőkori agyvérzésen átesett gyermek és egy Wieacker-Wolff szindrómás kislány intenzív terápiájához is.

A finanszírozási hozzájárulásoknak köszönhetően ugyancsak a Pro Filii anyagi támogatása nyomán cserélheti le elavult gyermek-mentőorvosi kocsiját a Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat Közhasznú Alapítvány, vásárolhat súlyosan sérültek ápolására alkalmas elektromos betegágyakat a Fellegajtó Nyitogatók Alapítvány, szerezhet be új fül-orr-gégészeti orvosi műszert a Bethesda Kórház Alapítvány, illetve bővítheti ambuláns méhtükrözéshez szükséges eszközparkját a Biztonságos szülés. A szülészet-nőgyógyászat fejlesztéséért Alapítvány.

A szervezet továbbá sporttárgyú pályázatok támogatásáról is döntött, amelynek köszönhetően sporteszközök cseréjéhez nyújtott dotációt, míg egy utánpótlás-válogatott versenyző a sportpályafutása sikeres folytatásához kapott segítséget.

„Ebben a pályázati ciklusban is rengeteg kérelem érkezett hozzánk, jóval több, mint a rendelkezésre álló keret, de a bírálóbizottsággal együtt ezúttal is igyekeztünk ott segíteni, ahol a legnagyobb szükség van rá. Támogatást adtunk többek között egy nyolcéves kisfiú életmentő koponyacsont-műtétjéhez, egy újszülött operációs inkubátor beszerzéséhez, amely a súlyos rendellenséggel született kisbabák speciális műtéti ellátásához járul hozzá, valamint gyengénlátók szenzoros szobájának kialakításához, de autista fiatalok intézményi körülményeinek javításához is. A hozzánk beérkező levelekből kiderül, hogy az önhibájukon kívül krízishelyzetbe került, betegséggel küzdő emberek egy ponton túl úgy érzik, magukra maradtak a nehézségeikkel. Azonban az alapítványunk által nyújtott támogatással a pályázóknak nemcsak az életminőségük javul, hanem megélhetik a közösségi összetartozás érzését, illetve azt, hogy nincsenek egyedül a bajban” – fejtette ki Várkonyi Andrea, az alapítvány kuratóriumi elnöke.

A 2025. évi első negyedévben beérkezett pályázati anyagokról szóló kuratóriumi döntés eredménye a www.profilii.hu internetes oldalon olvasható.

A Pro Filii Alapítványról

A Mészáros Csoport 2021-ben hívta életre a karitatív tevékenységét koordináló Pro Filii Alapítványt, amely eddig összesen mintegy négy és félmilliárd forintot – ebből pályázati keretek között közel hárommilliárdot – fordított jótékonysági célokra. A szervezet a halmozottan hátrányos helyzetű családokat és beteg gyermekeket segíti, valamint támogatja az olyan civil és nonprofit szervezeteket, amelyek hozzájárulnak a Magyarországon és a határon túli magyar lakta településeken élők szociális és egészségügyi helyzetének, életmódjának, esélyegyenlőségének javításához. Az alapítvány elektronikus pályázati rendszerén keresztül, negyedéves ciklusonként 250 millió forint összértékben részesít juttatásban olyan pályázatokat, amelyek támogatják a fenti célok elérését, valamint emelik hazánk szellemi, művészeti, kulturális és sportéletének színvonalát. További kiemelt projektjei minden évben a nagycsaládosok és egyszülősök térítésmentes üdültetése, az Együtt mozdulunk! elnevezésű sportmez-adományozási program, illetve a karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódó, több tízezer rászorulót támogató adventi élelmiszer-adományozás. 

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pro Filii Alapítvány)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.