A jövő héten örök nyugalomra helyezik Laurát – írja a BorsOnline. A portál úgy tudja, a kislányt Nyíregyházán kísérik majd utolsó útjára.
Megvan, mikor helyezik örök nyugalomra a kislányt, aki meghalt, miután beleesett a telefonja a fürdővízbe
Rengetegen szeretnék elkísérni az utolsó útjára.

Hozzáfűzik, az édesapja a gyászhír mellett egy szívszorító fotómontázst is közzétett a közösségi oldalán. Ebből kiderül, hogy Laura rajongott az állatokért és rengeteg barátja is volt. Utolsó útjára Laurát nagyon sokan szeretnék elkísérni, a barátaik nagyon együttéreznek a halott kislány családjával.
A Magyar Nemzet korábban beszámot arról, hogy Laurának megégett a bal oldala, a szíve leállt, és a helyszínre érkező mentősök többször is újraélesztették. Sikerrel is jártak, így a lányt mentőhelikopter vitte kórházba, azonban az állapota válságos volt. Szerdán érkezett a hír, hogy meghalt. Ismerősei és barátai imaláncot is indítottak érte és közösségi oldalakon is búcsúztatták.
További Belföld híreink
Írtunk arról is, hogy a telefonozás, vagy telefonálás elvonja a figyelmet arról, amivel épp foglalkozunk, emiatt előfordul, hogy nem veszünk észre dolgokat. A szakirodalom ezt „nem figyelési vakságnak” nevezi, amelyről ide kattintva olvashat bővebben.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Lelepleződött a terv, hogyan tenné tönkre a gazdákat a Tisza + videó
Magyar Péter szakértői szerint ukrán búzával, kukoricával és salátával kell elárasztani Magyarországot.

Szép és felemelő nemzeti ünnepünk volt + videó, galéria
Szíveket megérintő ünnepség volt – idézte fel Orbán Viktor.

A Tisza Párt kommunista tempót diktál + videó
Magyar Péterék leplezni próbálják a valódi szándékaikat.

Brüsszel azt akarja, hogy Magyarországon töröljék el a rezsicsökkentést + videó
A DK és a Tisza Párt megszüntetné a rezsicsökkentést – hívta fel a figyelmet Orbán Viktor.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk