Ha a börtönben nem fűtenek be eléggé, a rabok majd' megfagynak. Nyáron pedig a légkondi hiányában – képletesen szólva – meg lehet dögleni. Az ételek adagja egy birkának is kevés, ráadásul azt is a szabályok határozzák meg, hogy ki mikor nézhet tévét – fogalmazott Tasnádi Péter a BorsOnline-nak arról, hogy mire készülhet a börtönben Gyárfás Tamás.
Elárulta Tasnádi Péter, hogy mire számíthat a börtönben Gyárfás Tamás
Tizenhárom év tapasztalatát osztotta meg.

Tasnádi Péter arról is beszélt, szerinte Gyárfás Tamás a rabhierarchia csúcsán helyezkedik majd el. Szerinte nem kötekednek majd vele a rabtársai, sőt, arra is vigyáznak majd, hogy ne a balhés emberekkel küldjék sétálni. Emiatt viszont a hiénáktól sem kell tartania, akik pénzt követelnének tőle azért, hogy ne készítsék ki.
Mindenki tudni fogja, ha bármi baja esik, ügyvédek garmadája fogja védeni!
További Belföld híreink
– hangsúlyozta Tasnádi Péter, aki leszögezte, a börtön túlélhető. Azt is javasolta neki, hogy tartson különórákat az elítélteknek, mert a végzettsége szerint magyar-történelem szakos tanár, ezzel is elfoglalhatja magát. Tasnádi Péter összesen 13 évet ült börtönben kisebb megszakításokkal. Gyárfás Tamás egyébként pár napja adott interjút a Magyar Nemzetnek, miután hét év börtönbüntetésre ítélték Fenyő János médiacézár 1998-as meggyilkolása ügyében. A láthatóan megviselt volt médiavállalkozó hangsúlyozta: semmiben nem hibázott, ártatlannak tartja magát. A rendkívül szövevényes ügy könnyebb átláthatósága érdekében, az interjú alatt időegyenesre helyeztük a harminc esztendő fontosabb történéseit.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Kapu Tibor: A csapat szíve én voltam
A kutatóűrhajóssal beszélgettünk.

Öngyilkosságot akadályoztak meg szenteste a rendőrök egy rácalmási temetőben
Az utolsó pillanatban fékezték meg a tragédiát.

Fagyos hajnal, derültebb idő várható pénteken
A hőmérséklet hajnalban akár mínusz 10 fok közelébe is süllyedhet, napközben pedig 2 és 7 Celsius-fok között alakul.

Orbán Viktor elárulta, mákos vagy diós-e a bejgli
A kormányfő frappánsan oldotta meg a kérdést.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Kapu Tibor: A csapat szíve én voltam
A kutatóűrhajóssal beszélgettünk.

Öngyilkosságot akadályoztak meg szenteste a rendőrök egy rácalmási temetőben
Az utolsó pillanatban fékezték meg a tragédiát.

Fagyos hajnal, derültebb idő várható pénteken
A hőmérséklet hajnalban akár mínusz 10 fok közelébe is süllyedhet, napközben pedig 2 és 7 Celsius-fok között alakul.

Orbán Viktor elárulta, mákos vagy diós-e a bejgli
A kormányfő frappánsan oldotta meg a kérdést.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!