Sokáig volt aktív politikus, mígnem 2001-ben az MSZP-ből fegyelmivel bocsátották el, hogy aztán 2012-ben visszavegyék, de dolgozott Zámbó Jimmy menedzsereként, sőt Schmuck Andor két könyvet is írt. Mégsem sikerült kipipálnia az összes pontot a bakancslistájáról – írja a BorsOnline.
Schmuck Andornak nem sikerült kipipálnia minden pontot a bakancslistájáról
Két dolog van, amire már nem maradt ideje.

Schmuck Andor filmszerepre és koncertre is készült, emellett a tévézést is folytatta volna, ha nem támadja meg a gyilkos kór. Felelevenítették, hogy A nagy duett 2025-ös évadában élő adásban jelentette be, hogy életmentő kezelésre van szüksége. Májusban arról beszélt, hogy miután véget ért a szereplése A nagy duettben, után Szenes Andrea kereste meg, hogy a szeptemberi Szenes Iván-emlékkoncerten énekeljen el három dalt, duettben. A felkérésre igent mondott, azonban azt már nem érhette meg.
További Belföld híreink
Színpadra lépett azonban a 100 Tagú Cigányzenekarral, ami nagy álma volt. Ez meg is valósult, akkor azt mondta:
Ha ez valami új dolognak a kezdete, az nagyon üdvözítő, de hattyúdalnak sem lesz rossz.
Sajnos végül az utóbbi következett be. Schmuck Andor filmben is szerepelt volna, ha nem támadja meg a betegség. Egy kosztümös filmhez kérték fel egy kisebb szerepre, amelyben egy hóhért kellett volna alakítania, aki túl kedves és empatikus ahhoz, hogy végezzen az elítéltekkel. Azonban azt már soha nem tudjuk meg, hogy hogyan brillírozott volna ebben a szerepben.
További Belföld híreink
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Kocsis Máté talált két hiányzó drogtesztet + videó
A Fidesz parlamenti frakcióvezetője Magyar Péternek és Radnai Márknak üzent.

Orbán Viktor bemutatja: szombati menü kolis módra + videó
Megcsillogtatta konyhai tudását a miniszterelnök.

Menczer Tamás: Zelenszkij politikai támadásként zárta el a Barátság vezetéket + videó
Az ukrán elnök így akarja segíteni a Tisza Pártot és a tiszás bábfigurákat – mutatott rá a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója.

Kocsis Máté egyértelmű állásfoglalást vár Magyar Pétertől az ukrán kőolajszállítás leállításáról + videó
A Fidesz frakcióvezetője elvárja, hogy színt valljon a Tisza Párt elnöke.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Kocsis Máté talált két hiányzó drogtesztet + videó
A Fidesz parlamenti frakcióvezetője Magyar Péternek és Radnai Márknak üzent.

Orbán Viktor bemutatja: szombati menü kolis módra + videó
Megcsillogtatta konyhai tudását a miniszterelnök.

Menczer Tamás: Zelenszkij politikai támadásként zárta el a Barátság vezetéket + videó
Az ukrán elnök így akarja segíteni a Tisza Pártot és a tiszás bábfigurákat – mutatott rá a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója.

Kocsis Máté egyértelmű állásfoglalást vár Magyar Pétertől az ukrán kőolajszállítás leállításáról + videó
A Fidesz frakcióvezetője elvárja, hogy színt valljon a Tisza Párt elnöke.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!