Schmuck Andornak nem sikerült kipipálnia minden pontot a bakancslistájáról
Két dolog van, amire már nem maradt ideje.
Két dolog van, amire már nem maradt ideje.
Schmuck Andort a Fiumei úti sírkertben a 2017-ben elhunyt Pánczél Zoltán Tibor mellé fogják eltemetni, neve már évek óta olvasható a síron.
Az egykori főpolgármester-jelölt kampánydalára és tévés szerepléseire még ma is sokan emlékeznek.
Az ingatlanon zárt medence is található.
A néhai énekes ráckevei nyaralója már új tulajdonoshoz került.
A család nem fogadta jól a sorozatot.
Legidősebb fia, Krisztián most egy régi, nagyközönség által soha nem látott felvétellel emlékezett meg az édesapjáról.
A fotó 1987-es, és nem nehéz kikövetkeztetni, hogy karácsonykor készült.
Zámbó Jimmy 2001-es halála mindenkit megrázott. A tragikus szilveszter éjszaka örök rémálom maradt családjának és rajongóinak egyaránt.
A baloldal nemrégiben elfogadott etikai kódexe nem bizonyítja, hogy hisznek is a megígért szép szavakban Zárug Péter Farkas szerint.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A világ ügyei és Magyar Péter ügyei más dimenzióban mocorognak.
Két magyar településen tartottak időközi választásokat.
Autóval ütközött egy motorkerékpáros Martfű és Kengyel között.
Helyére kerültek a velencei gyalogos–kerékpáros híd utolsó elemei.
A tiltakozás válaszul érkezett Keir Starmer miniszterelnök terveire.
Zelenszkij megint nem tudott viselkedni.
A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség fedte fel a titkot.
Max Verstappen rajt-cél győzelmet aratott vasárnap az Egyesült Államok Nagydíján a texasi Austinban,
„Nagyon sajnálom és mindenkitől elnézést kérek, megbántam a cselekedetemet” – írja a Ferencváros kapusa.
Az ukrán elnök nem kapja meg, amit akar.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.