– Örülök annak, hogy lett egy rendszerváltás, ami legalizálja azokat a dolgokat, amire szüksége van a fiatalságnak, az időseknek és minden olyan embernek, aki itt él, Magyarországon – vágott bele, és megjegyezte: a Tisza Párttól azt a szabadságot várja el, amit a kampány alatt megígértek. Kérdésemre kifejtette:
állítása szerint Magyar Péterék ígéretet tettek rá, hogy a cannabis orvosi célra való felhasználását engedélyezni fogják.
Ebben a hitében valóban nagy öröm lehetett neki a Tisza Párt hatalomra jutása, a fiatalabb korosztály azonban nagyobb szkepticizmussal áll a kérdéshez.

Egy egyetemista lánytól megtudtam, ő csak abban reménykedik, hogy most már lesz értelme felszólalni a témában. Hosszasan bírálta Horváth László kábítószerellenes kormánybiztos munkáját, és váltig hangoztatta azt a jól ismert liberális érvet, hogy szerinte nem lesz kevesebb drogfogyasztó azzal, hogy bezárnak a kultúra szempontjából „elengedhetetlen” helyeket, és attól sem, hogy a fogyasztókat büntetik. Bár a marihuánát veszélytelennek tartja, ugyanakkor azt látja, hogy a legalizálása túl „kockázatos” lenne politikailag a Tisza Pártnak. Szerinte az eddigi kijelentésekből az látszik, hogy politikailag biztonsági játékot játszanak, nem mernék meglépni, és nem is prioritás számukra a téma. – A drogpolitikájuk egy lépés lesz mínusz egyről a nullára – jegyezte meg.

Mire megkezdődött a „jointtekerő szépségverseny”, egyre több egzotikus arc bukkant fel. Egy kinézetre krisnahívőre hasonlító férfi azt fejtegette, hogy a kormányváltás jelentőségét abban látta, hogy most már Magyarországon lehetőség van mindenre, amit szerinte nem lehetett volna megtenni az elmúlt tizenhat évben, viszont szeretett volna.

Mint megállapította, a marihuána legalizálása nem olyan téma, amely a társadalom többségét érdekli, nem úgy azokat, akik ezen a rendezvényen megjelentek.
– És lehet, hogy a jövőben, akár a következő négy évben, valaki végre beszélni is fog erről is a parlamentben – mondta bizakodva. Néhány méterrel arrébb két gimnazista korú lány nagyot kortyolt a sörébe. Nekik prózaibb okuk volt rá, hogy eljöttek a Kutyapárt rendezvényére: „igazából plakátot meg matricákat akartunk szerezni.”























