A Fidesz-KDNP nem vesz részt az Országgyűlés rendkívüli ülésén

Az ellenzék kezdeményezése az Országgyűlés pénteki rendkívüli üléséről kampányakció, ezért a Fidesz-KDNP abban nem vesz részt – közölte a Fidesz-frakció pénteken az MTI-vel.

Forrás: MTI2019. 05. 17. 9:51
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Azt írták, „azok az ellenzékiek akcióznak most a parlamentben, akik devizahitelekbe hajszolták az embereket, de egyetlen, a bajba jutottakat segítő intézkedést sem szavaztak meg”. Az eszközkezelő az elmúlt években 36 ezer családot mentett meg, akik közül már közel 20 ezren jelezték, hogy élnek a felkínált lehetőséggel, és így visszakapják otthonukat – közölték.

Pénteken rendkívüli parlamenti ülést tartanak, ezt a Jobbik, az MSZP, a DK, az LMP, a Párbeszéd, valamint független képviselők kezdeményezték múlt héten az „egyre súlyosbodó lakhatási válság” azonnali megoldására.

Az ellenzékiek a rendkívüli ülésen azt a javaslatot tárgyalnák, amely a gyermekes családok hajléktalanságának megelőzéséhez szükséges egyes törvénymódosításokat tartalmazza.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.