A Jobbik a DK-val való szövetség előtt már Soros György oldalára állt

– A 2006-os rendőrterror egy jól dokumentált része a magyar történelemnek, Dobrev Klára hazugságait ezúttal sem nehéz cáfolni – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek adott interjúban Borbély Zsolt Attila közíró, jogász, politológus annak kapcsán, hogy a DK-s kormányfőjelölt „békés rendőrökről” és „erőszakos tüntetőkről” beszélt. Szerinte a Jobbik 2016 után a nyílt nemzetárulás útjára lépett.

A volt kabinetvezető szerint nem a néppártosodás volt a gond Fotó: Havran Zoltán

– Dobrev Klára felállította a politikai hazugság rekordját a 2018-as választások idején az európai bevándorláspárti erők letagadásával és az egész keresztény fehér civilizáció eltűnésével fenyegető migránscunami elbagatellizálásával. Ezek után nem meglepő, hogy e kérdésben is hazudik.

A 2006-os rendőrterror egy jól dokumentált része a magyar történelemnek, Dobrev hazugságait ezúttal sem nehéz cáfolni.

A 2006-os események voltak a jelenkori magyar demokrácia mélypontjai. Gondoljunk bele: azonosítójel nélküli, rendőrnek öltözött emberszabású lények csontokat törnek, koponyákat lékelnek, szemeket lőnek ki, szadista kéjjel kínozzák a letartóztatottakat, majd a bíróságok gyorsított eljárásban ítélik el a rendőrök hamis tanúvallomásai alapján a megkínzottakat és megalázottakat. Mindehhez pedig asszisztál a baloldali sajtó. Kétségünk ne legyen, hogy ha ezek hatalomra kerülnek, mi következik. Nincs bennük semmiféle erkölcsi gátlás, nyíltan hirdetik meg törvénytelenségek sorát győzelmük esetére. Azt állítják, hogy ők, a demokraták állnak szemben a demokrácia ellenségeivel, a kormánnyal. A szerepbeazonosítás találó, csak épp a leosztás fordított.

– Beszéljünk a pályafutásáról is: 2003-ban, amikor első kitüntetését, az Ezüst Toll díjat megkapta, a Tőkés László által életre hívott Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Kezdeményező Testületének (EMNT KT) is tagja lett. Hogy került bele az erdélyi közélet főáramába?

– Két jó barátommal alapítottuk meg 1990-ben a máig működő Temesvári Magyar Ifjúsági Szervezetet (Temisz), amely a magyar közösségi életet igyekezett dinamizálni szülővárosomban, részt is vettünk az országos tetőszervezet, a Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetségének (MISZSZ) életre hívásában. A Reform Tömörülés nevű nemzeti autonomista RMDSZ-platformot 1993-ban pedig azért alapítottuk a MISZSZ politikai affinitással bíró tagjaival, hogy az ifjúsági szövetség megmaradhasson civil szervezetnek, mi pedig a magunk eszmevilágát jelenítsük meg az erdélyi magyarság parlamentjeként elképzelt Szövetségi Képviselők Tanácsában. Az RMDSZ 1996-ban kormányra lépett, az általunk (is) képviselt autonómiaprogram pedig zárójelbe került. A belső harc értelmetlennek bizonyult, így hát megalakítottuk más autonomista erőkkel közösen az EMNT KT-t 2003 elején, majd az év végén magát a tanácsot, mint a háromszintű autonómia gondolatiságának és követelésének őrzőjét.

– Ugyanebben az évben lépett kapcsolatba a Jobbikkal is.

– Vona Gábor kért fel, hogy vezessem az akkor még igen csekély ismertségű ifjúsági mozgalom nemzetpolitikai kabinetjét. Mivel mindig is előszeretettel támogattam a reménytelennek tűnő, de hiteles nemzeti kezdeményezéseket, gondolkodás nélkül igent mondtam, mindaz, amit akkor a Jobbikról tudni lehetett, emellett szólt. Sokan a Jobbiktól remélték a MIÉP nemzeti radikális mondanivalójának átmentését a szalonképes oldalra, jómagam is. A kabinetet 2006-ig vezettem, akkor jeleztem az elnöknek, hogy aradiként nem lesz időm a jövőben rendszeres üléseket összehívni Budapesten, de szívesen segítek, ahol tudok. Írtam évekig a Barikád nevű portálra, ingyen és bérmentve, mint ahogy a kabinetet is társadalmi munkában vezettem. Ezután 2009-ben felkértek, hogy erősítsem nevemmel a Jobbik európai parlamenti listáját, erre is igent mondtam, mert azonosultam a párt fő mondanivalójával, ami a nemzetépítő állam megteremtésének igyekezetével írható le röviden.

– Édesapja, Borbély Imre 2017-es halálát követően sok időt szentel emlékének ápolására. Az erdélyi magyarság egyik legfőbb ideológusának tiszteletére saját blogot hozott létre és több könyvet – közte egy interjúkötetet is – sajtó alá rendezett a Kárpátia Stúdió kiadásában. Milyen új gondolkodásmódot jelenített meg Borbély Imre az erdélyi magyar közéletben?

– Apám a dogma-, ideológia- és kompromisszummentes nemzetelvűséget képviselte. Magyarán nem az volt számára irányadó, hogy egy adott politikai intézkedés milyen eszmerendszerbe illeszkedik vagy egy adott politikus melyik táborhoz tartozik, hanem az, hogy szolgálja-e a nemzet érdekét.

Nagy tisztelője volt például Pozsgay Imrének már 1989-ben, aki a kétezres évekre megtalálta a maga helyét a polgári táborban. Más kérdés, hogy az MSZP-ből mára minden olyan politikus kiszorult, akinek fontosak voltak a nemzeti értékek, az utolsó távozó Szili Katalin volt. De érvényes ez az SZDSZ-re is, kevesen tartják ma már számon, de az első Orbán-kormány egyik legjelentősebb szellemi szürke eminenciása, Tellér Gyula is SZDSZ-es képviselő volt az első szabadon választott parlamentben.

– Térjünk vissza édesapjához: hogyan mutatott példát a határon túli magyarság számára?

– Legfőképpen következetességével és bátorságával. Apám számára természetes volt, hogy egyedüli RMDSZ-es parlamenti képviselőként jelen legyen Horthy Miklós újratemetésén 1993 szeptemberében, nem azt mérlegelte, hogy egy ilyen kiállás milyen következményekkel járhat. Ugyanilyen természetességgel szólalt fel egyedüliként magyar nyelven a román parlamentben. Ideillik egy Ceausescu-korabeli történet is, melyet egyébként felelevenített az első kötetének gerincét képező Tóth Károly Antalnak adott interjúban is. Miután 1989-ben elkísérte Tőkés Lászlót Nagyváradra egy hivatalos útra, hazafele menet szekusok a falhoz szorították és fegyvert kerestek nála. Miután nem találtak semmit, megkérdezték: azt hiszi, hogy meg tudta volna védeni a Ceausescu-rendszer ellen kiálló papot tőlük? Mire apám annyit felelt: azért kísérte el barátját és harcostársát erre az útra, mert két hullát nehezebb eltüntetni, mint egyet. Erre elengedték. Mindemellett fontos megjegyeznem, hogy mindig az elérhető maximumra törekedett, a bibói kategóriákat idézve nem volt sem „hamis realista”, sem „túlfeszült lényeglátó”. Ő realista lényeglátó volt. Egyébként ezt a fajta politikamegközelítést fedezhetjük fel a 2010-es, majd különösképpen a migránsválság akuttá válását követően a 2015 utáni magyar kormánypolitikában.

– Hogyan viszonyult Borbély Imre a száz éve változatlanul magyargyűlölő román politikához?

– Apámat soha nem tévesztette meg a tipikus „húzd meg, ereszd meg” román politika, mindig is azt vallotta, hogy „erő felmutatása nélkül nem lehet politizálni”, miként azt Csurka István oly frappánsan megfogalmazta. Úgy vélte, hogy az erdélyi magyar társadalom megszervezésével, a közösségi célok mögötti felsorakoztatásával, valamint külpolitikai nyomásgyakorlással lehet rákényszeríteni a román hatalmat arra, hogy hozzájáruljon egy olyan alkotmányjogi létkeret intézményesítéséhez, mely szavatolja nemzeti közösségünk hosszú távú fennmaradását és gyarapodását saját szülőföldjén.

– Édesapja részt vállalt az 1990-es Temesvári kiáltvány megalkotásában, amely fő dokumentumává vált az erdélyi kommunistaellenes mozgalomnak. Mit jelentett ez akkor a romániai politikában?

– A Temesvári kiáltvány a temesvári népfelkelés politikai programja volt, amit az utcai harcokban részt vevő értelmiségiekből alakult Temesvár Társaság hirdetett meg 1990 márciusában. Ezzel befejezhették volna a rendszerváltást. Apám a híres nyolcas pont ötletadója volt, mely kitiltotta volna három törvényhozási ciklusra a kommunista pártaktíva és a Securitate tagjait a parlamentből. A Temesvári kiáltvány hatalmas népszerűségre tett szert napok alatt, de a román titkosrendőrség által egy héttel később megszervezett marosvásárhelyi pogrom elszívta a levegőt előle. Sikerült elhitetni a románság többségével, hogy a „magyar veszély” nagyobb, mint a kommunista elit önátmentésének veszélye.

– Ön szerint miért nem született hasonló, kommunista nómenklatúra-ellenes dokumentum hazánkban a rendszerváltáskor?

– A magyar rendszerváltás a kommunista, valamint demokráciát intézményesíteni óhajtó értelmiségi elit közötti kompromisszum eredménye volt. Az első szabad választásig a demokratizálódási folyamat belső logikájából fakadóan fel sem merült egy ilyen dokumentum elfogadása. Az SZDSZ az 1990-es választás után nem sokkal átállt az MSZP oldalára, a Demokratikus Chartával kiszabadította azt a politikai gettóból. A Fidesz még önmagát kereste a politikai viszonyok hirtelen megváltozása közepette, a nemzeti konzervatív pártokat össztűz alatt tartotta az SZDSZ-es sajtó. A Temesvári kiáltványhoz hasonló szellemiséget egyedül Csurka István és köre képviselte. Érdekes szellemi vállalkozás lenne a balliberális erők s az MDF liberálisai által démonizált 1992-es Csurka-dolgozat, valamint a Temesvári kiáltvány közös elemeinek feltérképezése. Annyi biztos, hogy mindkét dokumentumot a következetes antibolsevizmus hatja át.