A nemzetközi sajtóban is visszhangot keltett, hogy a magyar baloldal bejelentette: közös listán indulnak a 2022-es országgyűlési választáson. Több lap is kiemelte, hogy a szivárványkoalíció ideológiailag erősen heterogén. Az izreaeli Yediot Ahronot szélsőjobboldalinak nevezte az együttműködésben szintén részt vevő Jobbikot, míg a német Frankfurter Allgemeine Zeitung úgy fogalmazott, hogy „ideológiai szempontból leginkább a Jobbik szúr szemet, hiszen a párt eredetileg egy extrém jobboldali helyzetből jön, ami a magyar neonácikat is magában foglalja”. A FAZ-hoz hasonlóan a Kronen Zeitung is egyedül a Bernner Kolomannak, a parlament jobbikos alelnökének a nyilatkozatát idézte az összefogás szereplői közül. A cseh Lidové Noviny szintén megjegyezte, hogy az egykori jobboldali-radikális Jobbik képviselői a múltban antiszemita megnyilvánulásokkal hívták fel magukra a figyelmet. A lap mindazonáltal az ész szövetségének nevezte a baloldali összeborulást, amely félretette az ideológiai ellentéteket, és a tavaly őszi önkormányzati választást említették példaként arra, hogy ez sikeres lehet. Figyelemre méltó, hogy a Lidové Noviny úgy fogalmazott, hogy a következő parlamenti választásra „legkésőbb” 2022-ben kerül sor.
Magyar Pétert saját korábbi mondataival szembesítették az Európai Parlamentben
A gazdák területalapú támogatásáról folyt a vita, Magyar Pétert a saját korábbi mondataival szembesítette Dömötör Csaba.