Az MSZP hazudik az uniós munkahelyvédelmi hitelprogramról

Valótlan és félrevezető állításokat terjeszt az MSZP az uniós munkahelyvédelmi hitelprogramról – kommentálta a Pénzügyminisztérium (PM) Ujhelyi Istvának, a szocialista párt európai parlamenti (EP-) képviselőjének vasárnapi kijelentéseit.

Forrás: MTI2020. 10. 12. 9:20
TTH Bertalan
Budapest, 2020. október 5. Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetõje napirend elõtt szólal fel az Országgyûlés plenáris ülésén 2020. október 5-én. MTI/Koszticsák Szilárd Fotó: Koszticsák Szilárd
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ujhelyi István egy online sajtótájékoztatón egyebek mellett azt mondta, az MSZP szerint az Orbán-kormány utólag brüsszeli hitelből kívánja finanszírozni a koronavírus-járvány idején bevezetett gazdaságvédelmi programjának legtöbb intézkedését. Kifejtette, a kabinet tizenöt pontos kérelmet nyújtott be az Európai Bizottság munkahelyvédelmi hitelprogramjához, amelyből várhatóan mintegy száznyolcvanmilliárd forintot kap majd Magyarország.

A Pénzügyminisztérium (PM) erre hétfőn úgy reagált, hogy valótlan az állítás, miszerint Magyarország pályázatát csúszással nyújtotta be.

A valóság ezzel szemben az, hogy a magyar kormány időben, valamennyi tagállammal egyszerre, augusztus legelején nyújtotta be igényét a bizottság számára a munkahelyvédelmi intézkedéseinek refinanszírozására a SURE program keretében.

A tárca közölte: hamis az az állítás is, amely a benyújtást bármilyen sürgetésre vezeti vissza. A kormány számára már az európai jogszabály májusi megjelenésétől egyértelmű volt: Magyarország érdeke az, hogy a tavasszal meghozott és a magyar költségvetésből finanszírozott munkahelyvédelmi intézkedésekhez igénybe vegye a kedvezményes hitel lehetőségét is.

Ennek megfelelően Magyarország volt az első tagállam, amely jogszabályt alkotott a nemzeti viszontgarancia nyújtásáról, amely feltétele a programban való részvételnek – tették hozzá.

Kiemelték, félrevezetők a Magyarország számára várhatóan megítélt hitelkeret összegére vonatkozó állítások is. Magyarország akkora összegre kapott előzetes jóváhagyást, amekkorát a SURE jogszabály alapján befogadható intézkedések lehetővé tettek.

Amint az ismert, Magyarország uniós szinten az egyik legjelentősebb nagyságrendű gazdaságvédelmi csomaggal reagált a válságra. A magyar munkahelyvédelmi intézkedések nem kizárólag bértámogatáson alapulnak, számos más támogatást bevezetett a kormány, amelyek a munkahelyek megőrzése mellett a vállalatok életképességét és jövőbeni versenyképességét is biztosítani kívánják – hangsúlyozták.

Tekintettel arra, hogy az uniós hitelprogramban a támogatásra jogosult intézkedések köre erőteljesen korlátozott volt, tizenöt eltérő hazai intézkedést ítélt támogathatónak a bizottság.

A PM szerint valótlan az az állítás is, miszerint állami tisztviselők személyes egészségügyi kiadásainak finanszírozására szolgálna a hitelprogram.

A igazság ehhez képest az, hogy a SURE jogszabály olyan közfinanszírozott munkaegészségügyi, járvány megelőzési lépések finanszírozását teszi lehetővé, amelyek csak az állami egészségügyi intézmények, egyéb köztulajdonban álló vállalatok és hivatalok esetében alkalmazható, de semmiképpen sem „állami tisztviselők személyes egészségügyi kiadásainak finanszírozására” szolgál – írták.

Emlékeztettek, Ujhelyi István a múlt héten még azt kifogásolta, hogy a kormány egyáltalán nem nyújtotta be igényét a hitelprogramra. Miután kiderült, hogy a kormány nemcsak időben benyújtotta az igényt, de félmilliárd euró értékben ez elfogadást is nyert, a képviselő a fenti álhírekkel állt elő.

Sajnálatos, hogy a Magyar Szocialista Párt továbbra sem segíti a járvány elleni védekezést, hanem félrevezető és valótlan állításokkal gátolja azt. Tekintettel arra, hogy a magyar hiteligény elbírálása még folyamatban van, nyomatékosan kérjük, hogy ne veszélyeztessék további álhírekkel és politikai alapú támadásokkal Magyarország eredményes részvételét a programban – olvasható a PM közleményében.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.