BKK: Az utasok biztonságérzetét szolgálhatja az első ajtós felszállás

A BKK nemrég még azt kommunikálta, hogy a legtöbb járaton nincs gond a közbiztonsággal. Azóta kamerák kerültek a buszokra, rendőrök kezdtek járőrözni a villamosokon, most pedig az első ajtós felszállással igyekeznek kiszűrni a jegy nélkül próbálkozókat és a veszélyes utasokat egyaránt.

Kerékgyártó György
2021. 07. 23. 10:10
null
A civil szervezetnél is a klimatizálatlan járművek jelentették az utolsó cseppet a pohárban Fotó: Teknős Miklós
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az első ajtós felszállás rendszerét tervezi a BKK

kiterjeszteni csaknem a teljes fővárosi autóbusz- és trolihálózatra

– írta meg a Magyar Nemzet.

Az ok először nem tűnt tisztának, elsősorban takarékossági megfontolást sejtetett, de megkérdeztük a közlekedési vállalatot, és más választ kaptunk.

„A Budapesti Közlekedési Központ a javuló jegy- és bérletvásárlási szokások és az utasok biztonságérzetének növelése miatt a jövőben minden olyan vonalra kiterjeszteni tervezi az első ajtós felszállási rendet, ahol ez indokolt” – tájékoztatta lapunkat a sajtóosztály, hozzátéve: „Az első ajtós felszállási rend 2009 óta létezik Budapesten, azóta több mint 200 vonalon, több mint 500 járművezetővel olajozottan működik a rendszer. Az első ajtós felszállás hatékony eszköz az utasok jegy- és bérletvásárlási hajlandóságának javítására, illetve a jogosulatlanul utazó, az utazási feltételeket megszegő személyek kiszűrésére, ennek köszönhetően fokozza a járművön utazók biztonságérzetét és jelentősen hozzájárul ügyfeleink nyugodt, biztonságos utazásához.”

A buszvezetőkre hárul, hogy egyszerre több problémát is megoldjanak
Fotó: Teknős Miklós

Lapunk már korábban is foglalkozott a budapesti közösségi közlekedést jellemző utasbiztonsággal.

A közlekedési vállalat akkor úgy fogalmazott, „a legtöbb járatukon nincs gond a közbiztonsággal, csupán a sajtó és a közvélemény hajlamos a problémás eseteket felkapni”. Tény ugyanakkor, hogy

ezzel egy időben már folyt a járművekre szerelhető kamerák tesztje, sőt a jegyellenőröket védő testkamerák működését is mérték már.

Ez ésszerű döntésnek tűnt, hiszen közben a BKK kénytelen volt együttműködésre felkérni a rendőrséget, és több BKV-járaton megkezdődtek a razziák az utasok védelme és a jegy nélkül utazók kiszűrése érdekében.

Számos útvonalon állandósultak a problémák, mint azt a Magyar Nemzet megírta, a legproblémásabbak közé az 1-es, 3-as, 24-es, 28-as és 37-es villamos-, valamint a 7-es, 9-es és 99-es buszjáratokat sorolhatjuk,

a járvány kezdete óta a belváros legforgalmasabb vonalán, a 4-es és a 6-os villamosjáratokon is romlott az utasok biztonságérzete.

A bevezetés alatt álló első ajtós rendszerrel kapcsolatban két kérdés merül fel. Az egyiket a BKK lapuknak adott tájékoztatása indokolja: „a rendszer nem mindenütt és nem minden időszakban lesz érvényes, tehát a kifejezetten forgalmas vonalszakaszokon a hétköznapi csúcsidőszakban egészen biztosan nem kell számítani arra, hogy az első ajtós felszállási rend nehezítené az utazást”.

A 7-es buszcsalád vagy a 9-es, amelyek a legproblémásabb vonalak között szerepelnek, egyben rendkívül forgalmasak is. Tehát akkor éppen ezeken nem lesz ilyen szűrés? A másik kérdés, hogy miképpen lesznek képesek a sofőrök egyszerre buszvezetői, jegyellenőri és biztonsági őri feladatokat is ellátni?

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.