Czeglédy hosszú időre elbúcsúzhat az ügyvédi pályától?

Budai Gyula újabb fegyelmi eljárás lefolytatására kérte a Vas Megyei Ügyvédi Kamarát Czeglédy Csaba kapcsán – írja a PestiSrácok.

Forrás: pestisracok.hu2021. 07. 23. 19:59
Czegldy Csaba; Gyurcsny Ferenc
Gyuecsány ügyvédje jelenleg minden jogi tevékenység gyakorlásától el van tiltva (A képen Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai vezetik Czeglédy Csabát az előzetes letartóztatásáról döntő nyomozási bírói ülésre a Szegedi Járásbíróságon 2018. március 3-án. Mellette Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke) Fotó: Kelemen Zoltán Gergely Forrás: MTI/Kelemen Zoltán Gergely
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Levélben fordult Budai Gyula a Vas Megyei Ügyvédi Kamara elnökéhez. A Fidesz országgyűlési képviselője arra hívja fel Tóth László figyelmét, hogy a bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás vádjával folyamatban lévő büntetőügy okán 2020 októberétől már felfüggesztették Czeglédy Csaba ügyvédi kamarai tagságát, azóta pedig újabb bűncselekmények elkövetésével gyanúsították meg.

Budai emlékeztet, hogy Czeglédyt az Ördög ügyvédje bloggal összefüggésben

zsarolás és más bűncselekmények miatt a Nemzeti Nyomozó Irodánál folyamatban lévő eljárásban hatrendbeli különleges adatra elkövetett személyes adattal való visszaéléssel, háromrendbeli személyes adattal való visszaéléssel (bűnsegédként elkövetve) gyanúsították meg ez év áprilisában.

Mint ismert, nemzetközi jogsegélyszolgálat által kapott pénzügyi adatok bizonyítják a gyanúsítás szerint, hogy a zsaroláshoz felhasznált felvételek közösség médiában való közzétételét, az Ördög ügyvédje oldal ezzel a tartalommal megjelent hirdetéseit Czeglédy Csaba nevére kiállított bankkártyával fizették.

Budai Gyula levelében arra is kitér, hogy 2021 februárjában a BRFK nyomozást rendelt el fedezetelvonás bűntettének megalapozott gyanújával a Czeglédy Csaba és Dobrev Klára által kötött és aláírt 35 milliós Altus-kölcsön ügyében.

Az összeget ugyanis nem a kölcsönt kérő Human Operator Zrt., hanem egy másik cég számlájára utalták át, Dobrev Klára korábbi vallomása szerint Czeglédy kérésére. Erre pedig azért kerülhetett sor, mert nem sokkal korábban a Human Operator Zrt. számláját végrehajtás miatt zárolták.

Czeglédy Csaba a Szegedi Járásbíróságon 2018. április 4-én
Fotó: MTI/Rosta Tibor

Budai szerint számos etikai és fegyelmi kérdést vet fel az ügy, hiszen Czeglédy a szerződés aláírásakor ügyvédi tevékenységet is folytatott.

„A fentiek alapján újabb fegyelmi eljárás lefolytatását kérem a T. Ügyvédi Kamarától, mivel Czeglédy Csabával szemben a felfüggesztést követően újabb büntetőeljárás indult, és felmerül a felelőssége a már hivatkozott kétes kölcsönszerződések ügyében is.

Elfogadhatatlan és az ügyvédi magatartással összeegyeztethetetlen Czeglédy ilyen jellegű tevékenysége, mely alapján méltatlan az ügyvédi kamarai tagságra”

– fogalmaz Budai Gyula.

Gyurcsány Ferenc ügyvédje jelenleg semmilyen jogászi munkát, tevékenységet nem végezhet.

Gyurcsány ügyvédje jelenleg minden jogi tevékenység gyakorlásától el van tiltva (A képen a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai vezetik Czeglédy Csabát az előzetes letartóztatásáról döntő nyomozási bírói ülésre a Szegedi Járásbíróságon 2018. március 3-án. Mellette Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke)
Fotó: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

A kamarai törvény alapján, ha fegyelmi eljárásban megállapítják egy ügyvéd felelősségét, azt különböző szankciókkal sújthatják. Ezek közül a legenyhébb a pénzbüntetés, ezt követi a kamarai tagság felfüggesztése, ebben az esetben a felfüggesztés hatályát követően az ügyvéd újra teljes jogkörrel tevékenykedhet. Czeglédy esetében egyelőre ez áll. Ennél súlyosabb szankció a kamarából való kizárás. A kizárás fegyelmi büntetés legrövidebb időtartama három, a leghosszabb tíz év eltiltás is lehet.

Az eredeti cikk ITT érhető el.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.