Súlyosan megsérült az az asszony, akit egy férfi járművével való tolatása közben elütött. A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság befejezte az ügyben folytatott vizsgálatot.

Iszonyatos pusztítással járt a vihar + videó
Folyamatosan dolgoznak a tűzoltók.
Súlyosan megsérült az az asszony, akit egy férfi járművével való tolatása közben elütött. A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság befejezte az ügyben folytatott vizsgálatot.
A rendőrségre 2018. november 15-én este a dunaújvárosi kórház sürgősségi osztályáról érkezett bejelentés arról, hogy nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett egy hölgy, akit egy személygépkocsi késő délután a kórház előtt elütött.
A nyomozás adatai szerint a 24 éves Sz. Zoltán Dunaújvárosban, a Korányi Sándor utcában félig a járdán, félig az úttesten parkolt egy Volkswagen típusú járművel és úgy indult el hátramenetet végezve, hogy az autó mögött a járdán várakozó asszonyt elütötte, aki ennek következtében a földre esett.
A járművezető kiszállt a kocsiból és a járókelők közreműködésével a hölgyet felsegítette. Megkérdezte tőle, hogy fáj –e valamije, majd mivel külsérelmi nyomot rajta nem látott és a kérdésére választ nem kapott, ezért úgy gondolta, a hölgynek nem esett baja és visszaszállt az autóba. Ezt követően a sofőr a helyszínről adatai hátrahagyása nélkül elhajtott.
Sz. Zoltán gyanúsítotti kihallgatása során beismerő vallomást tett. Az eset kapcsán közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt folytatott nyomozás vizsgálati szakaszában a dunaújvárosi rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az iratokat az illetékes ügyészségnek a napokban átadták.
Folyamatosan dolgoznak a tűzoltók.
Hamarosan hazatérnek az űrmisszióról.
Az Európai Bizottság elnöke magához hívatta a főpolgármestert.
A kerületet vezető Baranyi Krisztina úgy tesz, mintha semmi sem történt volna.
Folyamatosan dolgoznak a tűzoltók.
Hamarosan hazatérnek az űrmisszióról.
Az Európai Bizottság elnöke magához hívatta a főpolgármestert.
A kerületet vezető Baranyi Krisztina úgy tesz, mintha semmi sem történt volna.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.