Felfüggesztették a hivatalos utazásokat a Debreceni Egyetemen

Operatív törzs alakult csütörtökön a Debreceni Egyetemen (DE) az új koronavírus-fertőzés elleni hatékony védekezés érdekében; első intézkedésként a kockázatosnak ítélt országokba felfüggesztették a dolgozók hivatalos utazásait, az érintett területekről három héten belül visszaérkezett, valamint beteg hallgatóktól azt kérik, maradjanak otthon, ne látogassák az előadásokat – közölte az egyetem sajtóirodája az MTI-vel.

Forrás: MTI2020. 03. 05. 20:21
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Közleményük szerint az oktatóknak és dolgozóknak az operatív törzs által megnevezett területekre a kiutazás egyéni elhatározásból csak szabadság terhére, magánúton lehetséges. Ebben az esetben a hazaérkezést követően három hét önkéntes karanténba kell vonulniuk. Az intézmény egészségügyi dolgozóitól azt kérik, hogy külföldi szakmai rendezvényen ne vegyenek részt.

A DE nemzetközi oktatást koordináló központja levélben kérte a külföldi és külön az iráni hallgatókat, hogy aki három hétnél korábban tért vissza fertőzött területről, és tünetei vannak, maradjon otthon, és telefonon vegye fel a kapcsolatot a központ munkatársaival. Emellett felhívják a diákok figyelmét arra, hogy jelezzék, ha igazolt koronavírusos beteggel érintkeztek.

A DE hallgatói kapcsolatok és szolgáltatások központja a kollégiumi hallgatókat arról tájékoztatta, hogy akik a koronavírus gócpontjának tekinthető területekről 21 napnál nem régebben érkeztek Magyarországra, azt kötelesek jelezni a kollégium vezetésének. Ezeknek a diákoknak a kollégiumi szobában kézfertőtlenítő szert biztosítanak, amelyet a hallgatók minden kilépésnél kötelesek használni. Az érintett szobák lakóinak figyelmét felhívják arra, hogy a közösségi tereket csak a legszükségesebb esetekben használják – zárul az egyetem közleménye.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.