Fojtogató segíti az ellenzéket Ózdon

Az emberölésért elítélt, többszörösen visszaeső egykori amatőr színházi rendező, Liebe Attila aktivistaként segíti az ózdi ellenzéki összefogást, ezzel együtt Janiczak Dávid polgármester-jelölti kampányát. A város korábbi fideszes vezetője, jelenleg önkormányzati képviselője, Fürjes Pál szerint nem csoda, hogy Liebe és a „szivárványkoalíció” egymásra talált. Lapzártánkig Janiczak Dávid, illetve Kiss Sándor, a helyi MSZP elnöke sem rea­gált megkeresésünkre – információink szerint a rovott múltú aktivista ugyanis a szocialisták szimpatizánsa.

Bákonyi Ádám-Gabay Dorka
2019. 09. 24. 6:30
Sarkalatos véleménye alapján a jobbikos városvezetőre nem a legjobb szó az emberség Fotó: Mirkó István
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A hírhedt Liebe Attila is aktivistája az Ózdiakért és Ózdért Egyesületnek, amely égisze alatt a Jobbiktól a DK-ig közösen indul az ellenzék az októberi önkormányzati választáson. Polgármesterjelöltjük pedig a város jobbikos vezetője, Janiczak Dávid – értesült felháborodott helyiektől a Magyar Nemzet.

Tény, hogy közösségi oldalán Liebe az egyesület logójával mutatkozik, bejegyzéseiben pedig aktívan politizál: ezekben a kormánypártokat bírálja, Janiczakról pedig – annak közösségi oldalán is – felmagasztalóan ír. „Felsorolom, miért szavazok Janiczak Dávidra! Emberség…, ja… ezután már nincs is mit sorolni…” – fogalmaz az egyikben.

Liebe Attila neve leginkább a középkorú generáció számára csenghet ismerősen, mivel 1987-ben emberölésért és életveszélyt okozó testi sértésért ítélték el, mert amatőr színházi rendezőként – a Sztanyiszlavszkij-módszer szellemé­ben – a fojtogatást gyakorolta a tanítványain Ózdon, az egyik ilyen gyakorlatba pedig belehalt egy 17 éves lány. Büntetése letöltése után Veszprémben folytatta „színjátszó” tevékenységét, 1992-ben egy hasonló veszélyes „helyzetgyakorlatot” végzett, amiért ismét fegyházra ítélték súlyos testi sértés kísérletéért.

Szabadulása után, 1998-ban Liebe Attila két tizenéves lányt csalt el az ózdi temetőbe azzal az ürüggyel, hogy filmforgatáshoz keres szereplőket, ekkor őket vette rá arra, hogy egymást fojtogassák.

Sarkalatos véleménye alapján a jobbikos városvezetőre nem a legjobb szó az emberség
Fotó: Mirkó István

Az amatőr rendezővel szemben aljas indokból elkövetett emberölés kísérlete miatt ismét eljárást indítottak, de mind első, mind másodfokon felmentették. Mindezek után a férfi 2008-ban az interneten hirdette saját, „halálszínháznak” nevezett módszerét, ekkor álnéven, webkamerán keresztül próbálta rávenni a fiatalokat arra, hogy fojtogassák egymást.

Liebe Attila legutóbb két éve került be a hírekbe, amikor kizárták a Nemzeti Színház internetes versmondó versenyéről. „Etikailag vállalhatatlan az, hogy ha valaki egyszer is a színházat bűncselekmény elkövetésére használta és őt emiatt jogerősen elítélték, akkor ezután bárhol is lehetősége legyen színpadra lépni. Még akkor is, ha az említett bűncselekmény évtizedekkel ezelőtt történt, a büntetését letöltötte, és a hátrányos következmények alól mentesült” – indokolta döntését a Nemzeti Színház.

A Magyar Nemzet megkeresésére Janiczak Dávid, illetve Kiss Sándor, a helyi MSZP elnöke sem reagált – információink szerint a rovott múltú aktivista ugyanis a szocialisták szimpatizánsa –, Lukácsi Katalin, a Mindenki Magyarországa Mozgalom alapító tagja pedig állítása szerint nem tudott Lie­be szerepvállalásáról. Ózd korábbi fideszes polgármestere, jelenleg önkormányzati képviselője, Fürjes Pál viszont igen. – Retekmagból nem lesz muskátli – fogalmazott Fürjes.

Szerinte nem csoda, hogy Liebe és a „szivárványkoa­líció” egymásra talált, és az sem meglepő, hogy az amatőr rendező támogatását a számos botrányáról elhíresült Janiczak Dávid sem utasítja el.

Valóban érdekes, hogy Liebe Attila éppen az emberséget emlegeti Janiczakkal kapcsolatban, hiszen a jobbikos polgármester múltja enyhén szólva sem makulátlan, a nőkről alkotott véleménye pedig több alkalommal is felháborodást keltett.

Tavaly márciusban több olyan hangfelvétel is előkerült, amelyen ócska használati tárgyakként beszél a gyengébb nemről: az egyiken például azt fejtegette, hogy mennyire undorodik a csúnya nőktől, a másodikon egy neki szerelmet valló hölgyről beszél gyalázatos stílusban, a harmadikon pedig minősíthetetlenül trágárkodva, anális közösüléssel fenyegette meg saját női beosztottját, ha nem teszi azt, amit ő mond.

Egy másik felvételen a Jobbik volt alelnöke arról értekezett, hogy bentlakásos iskolákba kell tenni a hátrányos helyzetű (zömében cigány származású) gyermekeket, akiket tárgyalás nélkül „el kell venni” a családjuktól, mert ez nem „kívánságműsor”. De Janiczak volt az is, aki 2014-ben egy Adolf Hitlernek maszkírozott férfival pózolt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.