Görögkatolikus templom épül Debrecenben

Alkonyati zsolozsma keretében helyezik el ma délután Debrecen új görögkatolikus templomának alapkövét: a Szentháromság-templom a Tócóskertben épül fel – közölte a Hajdúdorogi Főegyházmegye.

Forrás: MTI2020. 07. 11. 7:52
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Közleményük szerint a 200 ember befogadására alkalmas, mintegy 250 négyzetméter alapterületű templom csaknem 300 millió forint saját forrásból valósul meg a megyeszékhely délnyugati részén lévő lakótelepen.

Emlékeztettek: Kocsis Fülöp érsek-metropolita 2010-ben alapította a debrecen-tócóskerti görögkatolikus szervezőlelkészséget, a debreceni önkormányzat pedig telket adott „lelki hajlék és közösségi ház” építésére, de akkor a templomépítést anyagi források hiányában nem tudták elkezdeni.

A Hajdúdorogi Főegyházmegye 2018-ban tervpályázaton választotta ki a Szentháromság görögkatolikus templom építész tervezőjét és a templom tervét.

A kivitelező debreceni székhelyű Társ-95 Kft.-vel július elsején írták alá a vállalkozási szerződést a templom építéséről, az alapkő elhelyezésével pedig megkezdődik az építkezés – közölték.

Azt írták: a debrecen-tócóskerti görögkatolikus szervezőlelkészségnek különböző korosztályokat sikerült megszólítania. A közösségben bibliakör, Szent Rita-imacsoport, férfiak köre, több családcsoport, párkapcsolati műhely, hittanosok és az elsőáldozásra készülők csoportja is működik. Közösségi programokat, családi napot, nyári gyermektábort is szerveznek.

A vallásukat gyakorlók egyre gyarapodó száma indokolja, hogy saját temploma mellett közösségi háza is legyen a tócóskerti görögkatolikusoknak – jelezte a sajtószolgálat.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.