Halállal is végződhetett volna a fügödi lincselés

Egy önfeláldozó helyi roma asszonynak köszönheti az életét az az encsi eladónő, akit tavaly Fügödön majdnem agyonvertek a helyi cigányok. A lincselők bíróság előtt felelnek tettükért.

2019. 11. 08. 11:12
null
Bíróság - Az olaszliszkai emberölés helyszíni tárgyalása Fotó: MTI/Vajda János
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tanúk meghallgatásával folytatódott tegnap az Encsi Járásbíróságon az Encs-Fügöd városrészen tavaly történt lincselés ügyében – közölte a Miskolci Törvényszék. Az olaszliszkai tragédiához kísértetiesen hasonló szituációban a vádlottak nekirontottak a sértettnek, miután az autójával elütötte egyiküknek az úttestre kirohanó gyermekét.

A vádirati tényállás szerint a vádlottak 2018. október 6-án Encshez tartozó, a mélyszegénységről ismert Fügöd településrészen tartottak családi rendezvényt. A sértett autójával éppen erre közlekedett, amikor az út szélén parkoló autó takarásából elé szaladt a másodrendű vádlott kislánya. A sértett nem tudta elkerülni az ütközést, és a gyermeket elütötte. Ekkor az elsőrendű vádlott kiszaladt az útra és a sértettnek rontott, lendületből ököllel arcon ütötte, majd ütlegelni kezdte. Néhányan a sértett védelmére keltek és próbálták távol tartani az elsőrendű vádlottat a sértettől. Mindezzel egy időben a másodrendű vádlott is odarohant a sértetthez és megfenyegette, hogy ha meghal a kislány, akkor megöli, majd a ruháját rángatta és ütni kezdte. Az elsőrendű vádlottat eközben továbbra sem sikerült megnyugtatni, még a kiérkező rendőrök szolgálati gépjárműveit is megrongálta. A sértett számos sérülést szenvedett, amelyek között van maradandó fogyatékosságot okozó és nyolc napon túl gyógyuló is.

Fotó: MTI/Vajda János

Egy szemtanú a lincselésről így írt a Facebookon. (A bejegyzést azóta törölték, ám az internet más részén megtalálható) „…Encs Fügöd településrészén az ottani boltosnőt meglincselték... A településen haladt állítólag a megengedettnél is lassabban... az út szélén krumpliszsákok álltak, ezek mögül ugrott ki az úttestre egy gyerek a kisteherautó elé, akit az asszony el is ütött…” A gyereknek kibicsaklott a bokája. A boltosnő azonnal kiszállt segítséget nyújtani, ám a szemtanú szerint „a helyi betelepült cigányok” nem hagyták megtorlatlanul a történteket, pillanatok alatt körülvették és majdnem agyonverték, összerugdosták, amikor a földre esett. A nő életét csak az mentette meg, hogy egy, szintén az utcában lakó cigány asszony ráborult a földön fekvő áldozatra, a testével védve őt. Az azonban így is súlyos, maradandó sérüléseket szenvedett, egy fogát is kiverték.

Az e hét keddjén kezdődött tárgyalás első napján a bíróság az ügy sértettjeit hallgatta ki, továbbá azokat a tanúkat, akik szemtanúi lehettek a bántalmazásnak.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.