Hamis pénzzel fizetők ellen emeltek vádat Zalában

Hamis 10 ezer és 20 ezer forintos bankjegyekkel bukott le két férfi, pénzhamisítás miatt a Zalaegerszegi Járási Ügyészség vádat emelt ellenük – tájékoztatta a Zala Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-t.

Forrás: MTI2019. 09. 03. 14:03
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Pirger Csaba közölte: a visszaesőnek minősülő 53 éves röszkei férfi és a többszörös visszaesőnek számító 47 éves esztergomi társa 2017-ben ismeretlen helyről szerzett be többtucatnyi hamis bankjegyet. A 10 ezer és 20 ezer forintos címletek valódi 500 és 2000 forintos bankjegyek felhasználásával, digitális nyomtatóval készültek. A 10 ezresen a hologramfóliát ezüstszínű lakkréteggel, a 20 ezresen alufólia csíkkal imitálták.

A két férfi Keszthely környékén az út melletti gyümölcsárusoknál próbált a hamis pénzért vásárolni. Az első árusnál 500 forintért vettek sárgabarackot, az eladó pedig 9500 forintot adott vissza a hamis 10 ezresből. Nem sokkal később Alsópáhok közelében is próbálkoztak, de az ottani árust addigra már értesítette kollégája a hamis pénzzel fizető vevőkről. Az eladó, látva a gyanús bankót, azt mondta, hogy nem tud visszaadni 10 ezresből, ezért a két férfi távozott.

A gyümölcsárusok bejelentése alapján a marcali rendőrök Balatonszentgyörgy közelében állították meg ellenőrzésre a két férfi autóját, és a kocsiban megtalálták a különböző helyekre elrejtett hamis bankókat.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.