Hollik István: A jogállamiság csak ürügy, hogy zsaroljanak minket

Ha nem azt csináljuk, amit Soros diktál nekünk, akkor befagyasztanák a pénzt, ami jár Magyarországnak.

Magyar Nemzet
2020. 10. 01. 11:54
Soros György és Katarina Barley kihéztetné hazánkat. Fotó: Twitter.
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Ki kell éheztetni pénzügyileg az olyan tagállamokat, mint Lengyelország és Magyarország – mondta nemrég Katarina Barley, az Európai Parlament szocialista alelnöke. Hollik István Facebook-posztjában úgy értékelte az elhangzottakat, hogy „kibújt a szög a zsákból”.

Soros György és Katarina Barley kiéheztetné hazánkat. (Fotó: Twitter)

A Fidesz kommunikációs igazgatója kiemelte: „A jogállamiság csak ürügy arra, hogy a brüsszeliek zsaroljanak bennünket.”

„A képlet egyszerű – tette hozzá Hollik -, ha nem azt csináljuk, amit a brüsszeliek Sorossal a hátuk mögött diktálnak nekünk, akkor a jogállamiságra hivatkozva befagyasztanák a pénzt, ami jár Magyarországnak. Ez elfogadhatatlan!” – hangsúlyozta Hollik István.

Mint ismert, szerdán a Deutschlandfunk német országos közszolgálati rádiónak nyilatkozott arról Katarina Barley, hogy a pénzügyi támogatások hatékony eszközt jelentenek a jogállami elvek tiszteletének biztosítására, ennek kapcsán emlegette hazánk és Lengyelország kiéheztetését. Az Európai Parlament szocialista alelnöke nyilatkozatában elmondta a Soros által diktált szokásos panelt, amely szerint ebben a két tagállamban különösen súlyos a helyzet, a jogállami elvek megsértése nem egyedi, elszigetelt esetekre korlátozódik, hanem rendszerszerű.

Barley megerősítette az EP legnagyobb négy frakciójának bejelentéseit, amelyek szerint megakadályozzák a 2021-ben kezdődő hétéves ciklusra szóló EU-s költségvetés elfogadását, ha nem lesz megállapodás arról, hogy egyértelmű büntetőintézkedések járjanak a jogállamiság megsértéséért – közölte az MTI az interjút szemlézve.

Az EP-alelnök elutasította a jogállamiság biztosítását szolgáló mechanizmusra tett német kompromisszumos javaslatot, amelyet a szövetségi kormány a tagállami kormányokat összefogó uniós intézmény, az EU Tanácsa soros elnökeként terjesztett elő. Mint mondta, a soros elnökség elképzelése alapján a jogállami elvek megsértéséért csak abban az esetben járna büntetés, ha a sérelem EU-s támogatásokat érint, ennek révén pedig „a mechanizmus lassan teljesen erőtlenné válik”.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.