Hollik István: A kormány készen áll a perre

A kormány továbbra is kiáll a Stop Soros törvénycsomag és a migránsok betelepítését tiltó alkotmánymódosítás mellett, mert azok Magyarország és a magyar emberek védelmét szolgálják – közölte csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján a kormányszóvivő.

Forrás: MTI2019. 07. 25. 13:58
null
Forrás: MTI
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hollik István jelezte, a távozó Európai Bizottság az Európai Bírósághoz fordult a Stop Soros és az alkotmánymódosítás miatt.

A kormány készen áll a perre – jelentette ki a szóvivő.

Hangsúlyozta:

a magyar emberek népszavazáson, országgyűlési és európai parlamenti választáson is egyértelművé tették, hogy nem kérnek a bevándorlásból, és meg akarják védeni az európai keresztény kultúrát.

A mindenkori magyar kormánytól pedig azt várják el, szerezzen érvényt ennek a választói akaratnak – tette hozzá.

A Stop Soros és az alkotmánymódosítás éppen ezt a célt szolgálja – folytatta –, hiszen büntethetővé teszi az illegális migráció szervezését és finanszírozását, és alkotmányos szinten megtiltja bevándorlók tömeges betelepítését.

Ezért szerinte nem csoda, hogy „a bevándorláspártiak itthon és Brüsszelben is kezdetektől fogva támadják ezeket az intézkedéseket”.

A kormány határozott álláspontja azonban az, hogy

a Stop Soros törvénycsomag és az alkotmánymódosítás tükrözi a magyar emberek akaratát, és megfelel a genfi, a schengeni, valamint a dublini egyezmény előírásainak is

– közölte Hollik István, megjegyezve, hogy a magyar Alkotmánybíróság is megerősítette a Stop Soros törvényességét.

Az ellenzék önkormányzati választási összefogását firtató kérdésre a kormányszóvivő azt válaszolta: az ellenzéki oldalon zűrzavar és alkalmatlan jelöltek vannak mind Budapesten, mind más városokban. Ezzel szemben a Fidesz-KDNP jelöltjei régi, bevált városvezetők, alkalmasak a főváros és a többi magyar település vezetésére – mondta. Ezért szerinte, ha valaki azt szeretné, hogy a települése tovább fejlődjön, akkor az a Fidesz-KDNP jelöltjeit támogatja.

A felsőoktatási ponthatárok nyilvánosságra kerülésével kapcsolatban a kollégiumi férőhelyekről szólva Hollik István ismertette a 2016 óta már megvalósult fejlesztéseket, közölve továbbá, hogy jelenleg is folyamatban van országosan 16 kollégiumi beruházás, ebből 10 budapesti, 6 pedig vidéki helyszín.

Az Országos Onkológiai Intézet betegeinek várakozási körülményeit érintő felvetésre a szóvivő azt felelte: amennyiben szükséges, az egészségügyi kormányzat lépéseket fog tenni az ügyben.

Az Európai Bírósághoz fordult csütörtökön az Európai Bizottság, a harmadik szakaszba léptetve ezzel a Stop Soros törvénycsomag miatt még tavaly júliusban Magyarország ellen megindított kötelezettségszegési eljárást.

Az Európai Bíróságon folytatódik a Stop Soros törvénycsomag miatti uniós jogsértési eljárás

A magyar hatóságok válaszának elemzését követően a brüsszeli testület úgy ítélte meg, hogy a felvetett aggályok többségére továbbra sem született megoldás, így az ügyet a luxembourgi székhelyű bíróság elé utalta.

A bizottság emellett felszólító levelet küldött Magyarországnak, amiért az ország nem biztosít élelmiszert azon visszatérésre kötelezett menedékkérőknek, akik a szerbiai határ mentén létesített tranzitzónákban állnak őrizet alatt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.