Húsz év fegyházra ítélték a szamossályi gyilkosság elkövetőjét

Forrás: MTI2019. 05. 31. 19:41
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Húsz év fegyházra ítélték pénteken azt a férfit, aki 2016-ban betört egy szamossályi házba, és halálra verte a tulajdonost, egy másik rablásban pedig súlyosan megsebesített egy idős férfit.

Resán Dalma, a Nyíregyházi Törvényszék sajtószóvivője közleményében azt írta, hogy T. M.-et nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettében és életveszélyt okozó testi sértés kísérletében mondták ki bűnösnek.

A törvényszék által megállapított tényállás szerint a vádlott 2016. május 27-én italozás után, kezében vascsővel bemászott egy szamossályi udvarba, majd a házba betörve pénz után kutatott. Az ott lakó 61 éves nő tetten érte a férfit, aki a csővel nagy erővel fejen ütötte, majd a földre eső nőt még legalább nyolc-kilencszer bántalmazta.

A sértett a helyszínen meghalt, a vádlott az asszony zsebeiből kivett ezerkétszáz forinttal és egy elektromos szivattyúval hagyta el a helyszínt.

A férfi néhány órával később egy 69 éves férfi házába is bement, aki szintén rajtakapta és dulakodni kezdtek.

A vádlott kalapáccsal többször fejbe ütötte a sértettet, majd elmenekült a helyszínről.

Az idős férfi életveszélyes sérüléseket szenvedett – írta a szóvivő.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.