A budapesti taxistársadalom – váratlan módon – a hiénáknak mondott „mezítlábas”, azaz társaság nélküli taxisok kezdeményezésére úgy döntött, a kórházi ápolónőket, ápolókat, de akár orvosokat is indokolt esetben ingyen hazaszállítja, illetve elviszi a munkahelyükre. A Taxisok a védekezésért nevű Facebook-csoport oldalán lehet jelentkezni fuvarért azoknak, akik a betegekkel állandó és közvetlen kapcsolatban vannak az alábbi kórházakban: gyermekkórházak, onkológia, radiológia (daganatos betegekkel foglalkozók), kardiológia, sürgősségi, intenzív, sebészet, szülészet. – Ha nem győzzük tovább, az utolsó ápolónőt ölben fogjuk bevinni a munkahelyére – mondta az egyik tévéstáb kamerájába csütörtök este a Hősök terén Horacsek Róbert, a Facebook-oldal moderátora.
Ingyen szállítják a kórházi dolgozókat a fővárosi taxisok
A véges kapacitások miatt minden fuvarigénylésnek indokoltnak és alaposnak kell lennie, hogy valóban azok jussanak ehhez a lehetőséghez, akiknek a legnagyobb szükségük van rá.
A véges kapacitások miatt minden fuvarigénylésnek indokoltnak és alaposnak kell lennie, hogy valóban azok jussanak ehhez a lehetőséghez, akiknek a legnagyobb szükségük van rá. Ilyen alapos indok például, ha valaki későn végez a munkával, emiatt nem éri el az utolsó tömegközlekedési eszközt, amivel hazajuthat, vagy ha a bő tízórás műszak után több mint 45 perc lenne hazajutni többszöri átszállással. Szintén indokolt a szolgáltatás igénybevétele a fokozottan veszélyeztetett betegekkel dolgozóknak, akik több mint kétszeri átszállással tudnak eljutni munkahelyükre, illetve a sok csomaggal vidékről felköltöző kórházi dolgozóknak. Egyéb erős indokok is érvényesek, de arra kérik a fuvart igénylőket, hogy mérlegeljenek, és csak azután posztolják ki a kérésüket. Minden ilyen posztnak tartalmaznia kell, hogy pontosan honnan hová utazik (a kerület megadása nem elég), hány órakor utazna, melyik kórházban, milyen munkakörben dolgozik és mi indokolja a fuvarigénylést.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Menczer Tamás: Magyar Péter árulásra készül + videó
A Tisza Párt főtanácsadója szerint elképzelhető, hogy katonáinkat Ukrajnába küldjük.

Gyanútlanul kocsikázott, aztán egyszer csak ott termett a farkas + videó
Nem félt, csak nézett – videóra vették az állatot.

Orbán Viktor: Ukrajna felvétele az unióba gazdasági öngyilkosság
A családoknak a jelenlegi duplájába kerülne a rezsi. Ezért fontos a Voks 2025.

Még Kuvaitból is érkezett migráns a határra
A határzár is működött.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Gyárfás Tamás-interjú: Portik csőbe akart húzni – új bizonyíték került elő

Magyar Péter már a földön feküdt, amikor még egyet rúgtak bele a sajátjai

Mérleg jegyébe lép a Hold: ezeknek a csillagjegyeknek fog kedvezni

Több száz millió forintot küldhettek a DatAdat leányvállalatához közvetlenül Magyar Péter feltűnése előtt + videó

Jó hírt kaptak a magyar nyugdíjasok, hamarosan ezt is kapnak

Érzi a vesztét Ilaria Salis: foggal-körömmel ragaszkodik a mentelmi jogához

A brüsszeli vezetők felrobbannak ettől a videótól

Ez most a legmenőbb cukorhelyettesítő, és még egészséges is!

Kicsoda Robert Prevost, azaz XIV. Leó pápa?

„Remény és kezdet” – magyar püspök is reagált az új pápa hírére

Mi a különbség a Fradi, a Paks és a Puskás Akadémia között? Az UEFA színt vallott

Kiheréli a férfiakat és rabszolgahajcsár – mondják az olimpiai bajnokról
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Menczer Tamás: Magyar Péter árulásra készül + videó
A Tisza Párt főtanácsadója szerint elképzelhető, hogy katonáinkat Ukrajnába küldjük.

Gyanútlanul kocsikázott, aztán egyszer csak ott termett a farkas + videó
Nem félt, csak nézett – videóra vették az állatot.

Orbán Viktor: Ukrajna felvétele az unióba gazdasági öngyilkosság
A családoknak a jelenlegi duplájába kerülne a rezsi. Ezért fontos a Voks 2025.

Még Kuvaitból is érkezett migráns a határra
A határzár is működött.