A Magyar Patrióták Közösségének december 12-én rendezendő jótékonysági estjén a felvidéki Kecső iskolájának fenntartásához várnak adományokat.

Iszonyatos pusztítással járt a vihar + videó
Folyamatosan dolgoznak a tűzoltók.
A Magyar Patrióták Közösségének december 12-én rendezendő jótékonysági estjén a felvidéki Kecső iskolájának fenntartásához várnak adományokat.
Az iskolába járó gyermekek után kapott állami támogatás ugyanis jelenleg nem elég az intézmény dolgozóinak kifizetésére, az épület fenntartására.
A településen ugyanakkor az elmúlt években egyre több gyermek születik, így 2-3 éven belül ismét megtelik majd az iskola magyar fiatalokkal – ha az intézmény ki tud addig tartani. Hetzmann Róbert, a Magyar Patrióták Közösségének elnöke a Karc FM-en arra figyelmeztetett: a tapasztalatok szerint azok a magyar gyermekek, akiket szüleik – akár kényszerből – szlovák iskolába iratnak, szlovák emberként kerülnek ki onnan.
Ott ugyanis a magyar nyelvet nem tanulják, ahogy a magyar kultúrát vagy magyar történelmet sem. Kecső fiataljainak „megmentéséért” is gyűjtenek ezért most csütörtökön, a Duna Palotában, ahol a belépő összegét is a felvidéki település intézményének adják.
Folyamatosan dolgoznak a tűzoltók.
Hamarosan hazatérnek az űrmisszióról.
Az Európai Bizottság elnöke magához hívatta a főpolgármestert.
A kerületet vezető Baranyi Krisztina úgy tesz, mintha semmi sem történt volna.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.