Kövér László: A gonoszság csak szembeszállással győzhető le

A gonoszság csak akkor győzhető le, ha szembeszállunk vele, ha mindenkor megcselekedjük, amit megkövetel a haza – hangoztatta az Országgyűlés elnöke csütörtökön Csornán, az 1919-es vörösterror áldozatairól szóló centenáriumi megemlékezésen.

Forrás: MTI2019. 06. 06. 11:06
null
Csorna, 2019. június 6. Az 1919-es vörösterror áldozatairól szóló centenáriumi megemlékezés résztvevõi Csornán 2019. június 6-án. MTI/Krizsán Csaba Fotó: Krizsán Csaba Forrás: MTI/Krizsán Csaba
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kövér László a Szent István téri rendezvényen azt mondta:

ma is vannak olyanok, akik mentegetik a világszerte százmillió áldozatot követelő kommunista terrort és a magyarországi „Tanács-köztársaságnak nevezett terrorista rémuralmat”. Ők azok, akik nosztalgiát éreznek a kommunista diktatúrák iránt

– tette hozzá.

Hangsúlyozta, hogy Magyarország ma „emelkedő pályán mozgó, gyarapodó, biztonságos, vonzó befektetési és idegenforgalmi célpontot jelentő, mértéktartó erőt sugárzó, népességbeli és gazdasági adottságai fölötti nemzetközi tekintéllyel és befolyással bíró ország, amely képes megvédeni a határait, a gazdaságát, a szabadságát és a benne élő embereket”.

A házelnök kiemelte:

2011-ben olyan új alaptörvényt alkottak, amely nemcsak szilárd közjogi, hanem értékrendi kerete is államunk újjáépítésének és nemzetünk megerősítésének.

Úgy fogalmazott:

„A Kun Bélák, Szamuelyk és Lukács Györgyök 21. századi szellemi és politikai leszármazottai által tönk szélére juttatott gazdaságunkat talpra állítottuk, pénzügyeinket rendbe szedtük”, hozzátéve, megerősítettük a családokat, helyreállították a közbiztonságot és megállították a tömeges illegális migrációt.

Olyan nemzetpolitikát hirdettek és valósítottak meg, amely „nem tehertételt, hanem erőforrást lát az elszakított területek magyarságában”, nem konfliktusforrásnak, hanem összekötő kapocsnak tekinti őket egy kölcsönös előnyöket ígérő szomszédságpolitikában – mondta Kövér László.

Hozzátette:

mindez mindaddig így marad, amíg nem felejtjük el 1918 és 1919 történelmi leckéjét, amíg emlékezünk és emlékeztetünk azokra az emberekre, mártírokra, akik nemcsak tisztán láttak, de cselekedni is készek voltak.

Kitért arra is, hogy ma is léteznek „szellemi terroristák”, akik Európa és Magyarország szellemi és politikai önvédelmi képességének felszámolásáért dolgoznak, és arra buzdítanak, mint elődeik száz évvel ezelőtt, hogy „tagadjuk meg Istent, a hazát és a családot azért, hogy (...) önmagunkat is megtagadhassuk” – mondta.

Sajnálatos, hogy vannak olyanok, akik ma is mentegetik a terrorista-kommunista rémuralmat Fotó: MTI/Krizsán Csaba

A házelnök megfogalmazása szerint ezek az emberek a „szellemi terrorizmus” módszerével „szét akarják zúzni az egy férfi és egy nő szeretetközösségén alapuló családokat, a keresztény egyházakat és a nemzeti államokat, azaz mindazon intézményeket, amelyek lelki, anyagi és politikai védelmet nyújthatnak az embereknek mindazon sötét érdekek képviselőivel szemben, akik a globalizmus, mint új világ nevében politikai alávetésükre és gazdasági kifosztásukra törekszenek”.

Kövér László beszélt arról is, hogy

az 1919-es, 133 napig tartó Tanácsköztársaság azért jöhetett létre, mert 1918 őszére nemcsak az első világháborút veszítette el Magyarország, hanem szellemi, politikai és katonai önvédelmi képességét is.

Azt mondta: az „idegen országokban kiképzett, mérgezett eszméket magyar nyelven hirdető gátlástalan terroristák uralma alatt több száz embert öltek meg kegyetlen módon (...), közülük kilencet Csornán, ”több ezret bebörtönöztek és megkínoztak, több százezret kifosztottak, milliókat pedig rettegésben tartottak„.

A történelem azonban csak akkor ismételheti önmagát, ha hagyjuk, hogy cselekvőképtelenekké váljunk

– fűzte hozzá.

Bónáné Németh Katalin (Fidesz-KDNP), Csorna polgármestere arra emlékeztetett, hogy 1919. június 7-én és 9-én Csornán kilenc embert végeztek ki, Akóts Gyulát, Glaser Ferencet, Laffer Lajost, Németh Gyulát, Németh Lajost, Pozsgai Bálintot, Takács Ferencet, Tarcsay Istvánt és Rátz Alfonzot.

Az ünnepség végén elhelyezték az emlékezés koszorúit a mártírok emlékművénél.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.