Hiszen elsősorban tényleg erről van szó: Szerbia, Montenegró, Bosznia azért nem lehet uniós tagállam, mert Brüsszelben a lopakodó orosz veszélytől tartanak. Attól, hogy Belgrád, Podgorica vagy éppen Banja Luka hagyományosan erős orosz kapcsolatai fellazítják a nemzetek, családok, valóságos férfiak és valóságos nők nélküli, bevándorlókkal elárasztott falansztert. Ami persze marhaság, de hogy őszintén szóljunk, az uniós döntéshozókat nem az eszükért szeretjük. Valójában Montenegróval – hogy ezúttal csak róluk beszéljünk – az unió ugyanazt a halogató, hitegető politikát űzi, amit azokkal szokott, akiket valójában nem is akarnak felvenni a közösségbe. 

Azt az Ukrajnát, amely jelen idő szerint határok, önálló népesség, törvényesen megválasztott vezetés nélkül létezik, vagyis a nemzetközi jog első leckéje szerint államnak sem nevezhető. Ukrajnában továbbá háború dúl, és valójában senki sem tudja, meddig. Ukrajnát továbbá bűnözők vezetik, olyan nyugati zsoldban álló szerencselovagok, akiknek normálisan még egy kosárlabdacsapatot sem szabadna vezetniük. Az ukrán nemzetgazdaság, önkormányzatiság, választási rendszer, az alapvető egyéni és közösségi jogok biztosítása, a kisebbségi helyzet, de akár a börtönviszonyok, a szervezett bűnözés elleni fellépés vagy a gyermekvédelem olyan alacsony szinten áll, hogy azonmód a középkor jut eszünkbe, nem az Európai Unió.
 

A magyar szomszédságpolitika régi tanulsága, hogy a közvetlen szomszédokon túli regionális tér szinte ugyanolyan fontos számunkra, mint a románokkal, szerbekkel, szlovákokkal épített kapcsolatrendszer. Hogy mi történik Varsóban, Prágában, Szarajevóban vagy éppen Podgoricában, hazánknak elsőrendűen fontos körülmény. A Hunyadiaktól kezdve Gavrilo Princip merényletén át a délszláv háborúkig ezerszer megtapasztalhattuk, hogy a legfontosabb globális döntések a déli szomszédságunkban történtek után szivárognak be hozzánk. 

Montenegró kétségtelenül barát, de hogy a NATO után az EU-ban is szövetséges legyen, ahhoz brüsszeli pálfordulásra van szükség. Azonban – mint említettük – a háborúba mocskába ájult Ukrajna helyett a valóságos európaiak inkább Montenegróra szavaznak, már csak azért is, mert másfél évtizeden át semmi érdemlegeset nem üzentünk nekik azon kívül, hogy várjanak türelemmel. Ez tehát nem alkuhelyzet, hanem gyalázat. Még akkor is, ha a sakálok éppen mást üvöltenek.