Látszanak a családpolitika eredményei

A magyar családpolitika pozitív hatást gyakorol a demográfiai folyamatokra, a gyermekvállalás támogatásának eredményeként emelkedett a termékenység az elmúlt tíz évben – mutattak rá az Állami Számvevőszék szakértői. – Nemzetközi összehasonlításban is egyedülálló mértékű és változatosságú a támogatások rendszere. A gyermekvállalás feltételeinek javítása, a családok jólétének növelése mellett, hosszabb távon kedvezően hat a gazdasági aktivitásra és ezen keresztül a fenntartható fejlődésre – tették hozzá.

Forrás: Állami Számvevőszék2021. 01. 26. 15:48
null
Debrecen, 2017. február 15. Újszülöttek. Húsz éves születési rekord dőlt meg a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján, ahol százhetvennel több baba látta meg a napvilágot 2016-ban, mint egy évvel korábban. MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt. Fotó: MTI
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) honlapján elérhető elemzésben feltárt összefüggések azt mutatják, hogy

a családpolitika képes pozitív hatást gyakorolni a demográfiai folyamatokra, a gyermekvállalás feltételei javításának eredményeként emelkedett a termékenység.

A hosszabb távon eredményes családpolitika alapvető jellemzője a stabilitás – írták az ÁSZ oldalán. Ugyanakkor az ÁSZ elemzői arra is felhívták a figyelmet, hogy célszerű a családpolitikai intézkedéseket a változó igényekhez igazodva időről időre aktualizálni, valamint nyomon követni, hogy a meghozott családpolitikai intézkedések milyen hatást gyakorolnak a családok, illetve a nők különböző társadalmi/korosztályi csoportjaira.

Az OECD felmérése szerint az Európai Unióban a kívánt gyermekek száma meghaladja a 2,1-et, vagyis ha a vágyott gyermekek mind megszületnének, akkor a népességcsökkenés tömeges migráció nélkül is megállítható lenne – hívták fel a figyelmet az elemzők. Hozzátették: – A pronatalista családpolitikát folytató országok – köztük Magyarország – a gyermekvállalás feltételeinek javításával annak elősegítésére törekszenek, hogy az egyes családokban az általuk tervezett számú gyermekek megszülessenek. Ehhez

a közvetlen kormányzati intézkedések mellett társadalmi szemléletváltás is szükséges – hangsúlyozták.

Az ÁSZ jelentése nemzetközi összehasonlításokat is tartalmaz, melyeknek fókusza legfőképpen a visegrádi országok. Mint írták: 2010 óta a V4-ek új elemekkel bővítették családtámogatási rendszerüket. Magyarország mellett egyébként Csehországban is sikerült elmozdítani a termékenységi arányszámot. Míg itthon 1,25-ról 1,55-re emelkedett, addig a cseheknél 1,51-ról 1,71-ra nőtt. Alapvető különbség, hogy a magyar támogatási rendszer kifejezetten ösztönzi a harmadik gyerekek vállalását, míg Csehországban ez nem figyelhető meg.

Az elmúlt évek magyar költségvetéseit is elemezték az ÁSZ szakértői, mely alapján megállapították, hogy a biztosítotti jogviszonyhoz, illetve a korábbi munkavállaláshoz kötött támogatási formák (csed, gyed, adókedvezmények), valamint a lakástámogatások esetében jelentős növekedés mutatkozik a számokban. Az idei költségvetésben 2600 milliárd forintot fordít a családok támogatására a kormányzat. A családtámogatások hagyományos, alanyi jogon járó elemeire tervezett előirányzatok az igénybe vevők létszámának mérséklődése és a támogatás összegének változatlansága miatt kisebb mértékben csökkentek (családi pótlék, gyes, gyet) – tették hozzá.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.