Mára elfogadták és jól működtetik a hibrid oktatást a szakképzésben

Míg a köznevelésben döntően személyes jelenléttel oktatnak, a szakképzésben már sok helyen alkalmazzák a tantermi és otthoni tanulást ötvöző hibrid módszert. A csoportokat megosztják, a diákok heti váltásban járnak be, rengeteg tantermen kívül végezhető projektfeladatot kapnak. A fenntartók azt mondják, felkészültek, biztonságosan zajlik a tanítás, és rengeteg fertőtlenítőszert szereztek be.

Csókás Adrienn
2020. 09. 11. 6:15
null
Keddtől csak kézfertőtlenítés után lehet belépni az épületekbe, és ajánlott a maszk viselete Fotó: Kurucz Árpád
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Tíz-húsz közötti iskolát kellett eddig részlegesen – egy-egy osztályt érintve – digitális oktatásra átállítani – mondta Horváth Péter, a Nemzeti Pedagóguskar elnöke tegnap. A köznevelésben igyekeznek a lehető legtovább kitartani a személyes oktatásnál, a szakképzésben viszont egyre több helyen alkalmazzák már a hibrid tanítást.

A Békéscsabai Szakképzési Centrum nagy munkát fektetett abba, hogy zökkenőmentesen tudja indítani a tanévet. – A nyolc hozzánk tartozó technikum és szakképző iskola nyolc különböző eljárásrendet alakított ki – kezdi beszámolóját Mucsi Balázs főigazgató. Mint mondta, a távolságtartás és a maszkviselés mellett figyelnek arra is, hogy külsősök lehetőleg ne lépjenek az intézményekbe.

– Ezekben a nehéz időkben nagy segítségünkre vannak az iskolaőreink – húzta alá, hozzátéve: több igazgató már döntött a hibrid oktatásról, ilyenkor az osztály egyik része digitálisan tanul, a másik kontakt formában, heti váltással, így csökkentve az egyszerre jelenlévők létszámát. – Régóta alkalmazunk projektmódszert, sok tantermen kívül elvégezhető feladattal, mert szeretnénk önállóságra nevelni a gyerekeket. Ezt járványtól függetlenül is megtartjuk majd – hangsúlyozta a főigazgató, hozzátéve: felnőtt diák­jaik esetében preferálják a digitális oktatást, a gyakorlatot későbbi időpontra helyezik át, tömbösített formában.

A nagyobb létszámú, nyolcszáz-ezer fős iskoláiban szükségesnek ítélte a csoportok megosztását a Debreceni Szakképzési Centrum is. Hámori Éva Judit főigazgató közlése szerint itt a diákok önálló otthoni felkészüléssel (hibrid vagy teljesen online formában) tanulnak. – Az intézmények létrehoztak egy speciális belső használatú órarendet, amely előnyben részesíti a projekteket. A lemaradások csökkentése és az esélyegyenlőség biztosítása érdekében a kontaktnapokon felzárkóztatást, kiscsoportos vagy személyes konzultációt is biztosítunk – magyarázta a főigazgató.

Hozzátette: a védekezést egészségügyi, digitális és oktatásszervezési munkacsoportok irányítják. Az oktatók folyamatosan ellenőrzik a helyes egyéni védőeszköz-használatot, a foglalkozásokon a tanulókat állandó ülésrendben helyezik el, a gyakorlati órák előtt kötelező a szappanos kézmosás és az alkoholos fertőtlenítés, ahol pedig az ágazati oktatás sajátossága indokolja a külső modellek bevonását (pl. fodrászat), belépéskor egészségügyi nyilatkozatot töltetnek ki a külsősökkel.

A Kaposvári Szakképzési Centrum iskoláiban még személyes oktatás folyik, de nagyon komolyan odafigyelnek a védelemre, valamennyi használatban levő bejáratánál testhőmérsékletet mérnek, kezet fertőtlenítenek. Weimann Gáborné főigazgatótól úgy tudjuk, több mint nyolcmillió forintért vásároltak be a tanévkezdésre érintésmentes kézfertőtlenítő adagolókat, felületfertőtlenítő ködgépeket, érintés nélküli lázmérőket, szájmaszkokat, tisztítószereket. A tanulók és a dolgozók még tavasszal tízezernél is több szájmaszkot varrtak, így az iskolák tartalékkal is rendelkeznek az őszi érettségi és szakmai vizsgákra. – Eddigi megállapításaink szerint intézkedéseink elegendők. Rendkívüli szünetet még sehol nem kellett elrendelni, bár egyébként is minden esetben az azonnali részleges vagy teljes digitális átállást preferáljuk – magyarázta a főigazgató asszony.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.