Márki-Zay fidelitasos partiarcnak nevezte Koncz Zsófiát

Márki-Zay Péter ismételten a Facebookon gyalázta politikai ellenfelét. Hódmezővásárhely polgármestere vasárnapi Facebookos „prédikációjában” most a szerencsi fideszes jelöltet, Koncz Zsófiát vette célba. Azt mondta: a harmincéves nő a fidelitasos bulik visszatérő partiarca.

2020. 09. 02. 16:04
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„A Fidesz szegénységi bizonyítványa az, hogy csak az elhunyt képviselőnek a lányát tudta indítani ebben a körzetben – mondta Facebook-videójában a kormányfői pozíció után áhítozó hódmezővásárhelyi polgármester. Koncz Zsófiáról, az elhunyt képviselő lányáról, a szerencsi országgyűlési képviselő-választás kormánypárti jelöltjéről azt közölte: arról a harmincéves hölgyről van szó, aki eddig még nem sokat mutatott fel azonkívül, hogy az elhunyt képviselővel azonos a neve, és visszatérő partiarca volt a fidelitasos buliknak.

Koncz Zsófia (Fidesz) már kapott egy kihívót
Fotó: MTI/Marjai János

A hódmezővárárhelyi Promenad.hu azt írja: megint kimutatta a foga fehérjét a gyűlölet karmestere, aljas és alpári módon, nőiségében és erkölcseiben is támadja, gyalázza a Fidesz–KDNP-s Koncz Zsófiát Hódmezővásárhely balliberális polgármestere. A Mindenki Magyarországa Mozgalom elnöke azért rúgott bele Koncz Zsófiába, mert a kormánypártok merészelik őt indítani a Borsod megyei 6-os választókerület október 11-i időközi parlamenti képviselő-választásán, ő pedig veszi a bátorságot, hogy szembeszálljon a balliberális pártok és szervezetek (köztük az MMM) által smúzolt, antiszemita és rasszista kirohanásairól hírhedtté vált jobbikos „kömény legény” Bíró Lászlóval.

Márki-Zay Péternek nem ez volt az első facebookos kirohanása: egy hónapja a polgári szavazókat gyalázta meg.

„A legszegényebb, legtanulatlanabb emberek szavaznak a Fideszre – jelentette ki korábban Facebook-videójában Márki-Zay Péter. Márki-Zay szerint a tehetős és képzett emberek nem adják a voksukat a kormánypártra, úgyhogy Orbán Viktornak most az az érdeke, hogy az országban lehetőleg kevéssé kiművelt emberek legyenek.

Márki-Zay még július elején jelentette be, hogy miniszterelnök-jelölt lesz a 2022-es országgyűlési választáson.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.