Médianéző: történelmi mélyponton van az MSZP

A Médianéző Központ igazgatója szerint történelmi mélyponton van az MSZP. Boros Bánk Levente erről hétfő reggel az M1 aktuális csatornán beszélt.

Forrás: MTI2019. 06. 03. 15:18
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az igazgató elmondta, a szocialista pártban jelenleg a személyekhez próbálják a célokat hozzárendelni, s nem fordítva.

Úgy fogalmazott, az MSZP „kiüresedett a humánerőforrás szempontjából”, a pártnak már nincsenek olyan politikusai, akik stratégiában tudnának gondolkodni és olyan ideológiát felmutatni, ami követhető.

Boros Bánk Levente értékelése szerint az MSZP sodródik, ennek köszönhető, hogy tavaly az áprilisi országgyűlési választásokra is kívülről „importáltak” miniszterelnök-jelöltet Karácsony Gergely személyében, aki egy „nem létező” pártban politizál. Ugyanezzel a párttal álltak össze az EP-választásokra is, és két vereség után sem vonták le a megfelelő konzekvenciákat – tette hozzá.

Szerinte valójában most az MSZP jövője a tét, s nem véletlen, hogy a híradások arról szóltak múlt héten, hogy a párt egyesülhet a Demokratikus Koalícióval.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.