Mindeddig nem válaszolt a Pesti úti idősotthonban történtekkel kapcsolatban a kormánypártok által feltett kérdésekre Karácsony Gergely főpolgármester – jelezte Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója szombati budapesti sajtótájékoztatóján.
Mikor válaszol Karácsony?
Hollik István számos kérdést feltett, amelyekre valamiért nem válaszol a budapesti főpolgármester.
Felidézte: pénteken arról érdeklődtek a magyar emberek nevében, igaz-e, hogy a járvány kitörésekor és utána hetekig nem volt főállású orvos az otthonban, igaz-e az, hogy hagyták távozni a korábbi orvost, aki visszavonta ugyan a járvány miatt felmondását, de munkájára az intézmény nem tartott igényt.
Arról is érdeklődtek, hogy írattak-e alá titoktartási nyilatkozatot a korábbi orvossal, és ha igen, ezt miért tették, mit kell titkolni. Mindezt közlése szerint most azzal egészítették ki, igaz-e, hogy a mai napig nincs a Pesti úti idősotthonban orvos.
Emlékeztetett arra: a fővárosi önkormányzat által fenntartott intézményben kétszáznál is többen fertőződtek meg koronavírussal, ami a hazai betegek egyhetedét jelenti, így nyugodtan kimondható, hogy ez az ország első gócpontja.
Meg kell vizsgálni a fenntartó felelősségét is – fogalmazott Hollik István, aki kérdésre válaszolva azt közölte, a politikai felelősség megállapítására ötévente nyílik módjuk a választópolgároknak, az önkormányzati választáson.
Egy másik kérdésre a Fidesz kommunikációs igazgatója azt mondta: amikor a kormányzat részvállalást kért a településektől a koronavírus-járvány elleni védekezésből, az ellenzéki vezetésű önkormányzatok arról beszéltek, hogy ellehetetlenítik a működésüket, ehhez képest rendeleti úton béreket emelni, azt gondolom, eléggé felháborító.
Kifejezetten visszásnak nevezte azt is, hogy rendeleti úton olyan embert tesznek egy fővárosi cég igazgatósági tagjává Rusznák Imre személyében, aki a 2010 előtti Demszky-korszak legsötétebb parkolási ügyeiben volt benne.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezAz LMP megyei elnöke így hordott haza fillérekért egy egész irodát Kiskunfélegyházán
Az SZDSZ-t és az MSZP-t is megjárt Kis-Szeniczey Kálmán manapság igazságosztóként aposztrofálja magát.
Ismét ígérget Karácsony Gergely
A főpolgármester ismét megígérte a 2019-es programjában már megígért, és később meg nem valósított bérlakásprogramot.
Ismét lezárják a pesti alsó rakpartot
Az érintett szakaszra szombatra virradó éjszakától kedd hajnalig nem hajthatnak be a gépjárművel közlekedők.
Tizenhatmilliárd forintot csaltak ki az államtól népkonyhát és hitéleti tevékenységet hazudva
A bűnszervezet mindkét vezetője közel 2,5 milliárd forinttal gazdagodott.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Magyar Péter letagadta, hogy új anyósa-gazdasági vezetője négy évig börtönben ült - videó
Kubatov és a Fekete Madonna: lengyel csodatévőért imádkoznak a Fradinál?
Szinte senki nem tud helyesen válaszolni erre a 10 kérdésre! Teszteld a földrajz tudásod!
Az oroszok váratlan helyen leltek irdatlan nagy olajmezőkre, és még ebből is baj lehet
Megint bezárnak a boltok vasárnap: sem a Lidlben, sem a Pennyben nem tudsz majd vásárolni
Orbán olyat tett, amitől Soros Györgyöt kiverte a víz
Szemben az erőszakkal
A Real Madrid segítheti közelebb a Fradit a BL-főtáblához
Pottyondy Edina a saját kardjába dőlt, nagyon durván leégette magát
Újabb orosz üzenet érkezett a Robert Fico elleni merénylet után
Nem azt mondták, Gabi!
Ma újra rádióinterjút ad Orbán Viktor miniszterelnök, kövesse nálunk élőben!
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezAz LMP megyei elnöke így hordott haza fillérekért egy egész irodát Kiskunfélegyházán
Az SZDSZ-t és az MSZP-t is megjárt Kis-Szeniczey Kálmán manapság igazságosztóként aposztrofálja magát.
Ismét ígérget Karácsony Gergely
A főpolgármester ismét megígérte a 2019-es programjában már megígért, és később meg nem valósított bérlakásprogramot.
Ismét lezárják a pesti alsó rakpartot
Az érintett szakaszra szombatra virradó éjszakától kedd hajnalig nem hajthatnak be a gépjárművel közlekedők.
Tizenhatmilliárd forintot csaltak ki az államtól népkonyhát és hitéleti tevékenységet hazudva
A bűnszervezet mindkét vezetője közel 2,5 milliárd forinttal gazdagodott.