Az LMP megyei elnöke így hordott haza fillérekért egy egész irodát Kiskunfélegyházán

Miután a kiskunfélegyházi Víziközmű Társulat 2017-ben befejezte tevékenységét, és a jogszabályok szerint dönteni kellett a megszüntetéséről, a szervezet elnöke, a jelenleg polgármesteri babérokra törő Kis-Szeniczey Kálmán (LMP) beült az elszámolóbizottságba is, ahol megszavazta, hogy ő és az irodavezetője fillérekért megvásárolhassanak gyakorlatilag minden mozdítható eszközt. A közérdekű adatigénylésünkre megküldött adatokból kiderül, hogy a duó mindössze negyvenezer forintért vitt haza egyebek mellett számítógépeket, laptopot, hűtőszekrényt, diktafont, de még kávéfőzőt is. Miután az önkormányzat jobboldali vezetése tudomást szerzett az akcióról és büntetőeljárást helyezett kilátásba Szeniczeyék ellen, a férfi és az irodavezetője visszaszolgáltatta az eredetileg 1,7 millió forintért beszerzett eszközöket.

2024. 05. 17. 10:46
KIS-SZENICZEY Kálmán
Békéscsaba, 2019. január 12. Kis-Szeniczey Kálmán, az LMP országos elnökségi tagja beszédet mond 2019. január 12-én a békéscsabai Kossuth téren, ahol a munka törvénykönyvének módosítása, valamint a kormány ellen tüntettek parlamenti és azon kívüli ellenzéki pártok. MTI/Rosta Tibor Fotó: Rosta Tibor
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egy néhány évvel ezelőtti ügy súlyos kérdéseket vet fel annak kapcsán, hogy milyen vezetője lenne Kiskunfélegyházának Kis-Szeniczey Kálmán, az LMP Bács-Kiskun Vármegyei elnöke, aki a Fidesz által támogatott Csányi József ellen száll ringbe a polgármesterségért. Az SZDSZ-t is megjárt Kis-Szeniczey a három évtizedes pályafutása során jó néhány alkalommal és számos különböző párt színeiben indult helyhatósági, valamint parlamenti választásokon, ám egyetlen választást sem nyert meg. 

Egyszer került vezető pozícióba a félegyházi Víziközmű Társulat elnökeként, ám ennek az időszaknak a rossz emlékű lezárása a mai napig közszájon forog a városban. 

Az elnök és az irodavezető minden mozdíthatóra szemet vetett  

Miután a szennyvízelvezetés kivitelezésére az önkormányzat közreműködésével 2001-ben felállított társulat teljesítette a kitűzött célját, a jogszabályok szerint 2017-ben meg kellett azt szüntetni és a vagyonát átadni az önkormányzat részére. A háromfős elszámolóbizottságnak tagja volt Kis-Szeniczey Kálmán is, aki ezt jó alkalomnak tarthatta arra, hogy a saját pecsenyéjét sütögesse. Noha a társulat megszűnésével minden vagyontárgy az önkormányzatot illette volna meg, a bizottság 2017. augusztus 25-én megtartott ülésén jóváhagyták a megszűnt szervezet eszközeinek kedvezményes áron történő értékesítését. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy Kis-Szeniczey az irodavezetőjével együtt hazahordta a szervezet teljes irodáját.

Közérdekű adatigénylésként kikértük a helyi jegyzőtől a Víziközmű Társulat megszűnéséről szóló dokumentumokat, amelyek tanúsága szerint Kis-Szeniczey Kálmán és Lukács Péterné filléres áron – összesen 40 ezer forintért – jutottak olyan elektronikai eszközökhöz és különböző háztartási gépekhez, amelyeknek a beszerzési értéke 1,76 millió forint volt, a Szeniczeyéknek történő értékesítésükkor pedig 629 ezer forintot értek. 

 

Még a kávéfőzőt is hazavitték 

A lapunknak megküldött iratokból kiderül, hogy Kis-Szeniczey és irodavezetője mindössze tíz-, illetve ötezer forintért jutott birtokába egy-egy komplett számítógépnek a hozzájuk tartozó operációs rendszerrel együtt, amelyeket  korábban 400 ezer forintért szerzett be a Víziközmű Társulat. Öt-öt ezer forintért jutottak hozzá egy Samsung Galaxy S6 típusú mobiltelefonhoz, valamint egy ASUS márkájú notebookhoz a tartozékokkal együtt. Emellett számos egyéb tárgyon osztoztak, amelyekért csupán néhány ezer forintot tettek le. 

A felsorolt eszközök után a legtöbbet – 3500 forintot – egy Canon márkájú lézernyomtatóért fizettek. Ezerötszáz forint ellenében vittek haza egy Gorenje hűtőszekrényt, egy ugyanilyen márkajelzésű mikrohullámú sütőt pedig egy csak egy ezresért.

A névleges összegekért megvásárolt tárgyak között volt még iratmegsemmisítő, Samsung monitor, Premio márkájú négyfiókos konténer, digitális diktafon, billentyűzet, valamint vezetékes telefon. Sőt, egy elektromos kávéfőző is, amelyhez ötszáz forintért jutott hozzá a duó női tagja.

Lebukás és a kilátásba helyezett per 

Azonban néhány héttel később, az elszámolás újabb fázisában a városházán kiszúrták Kis-Szeniczeyék akcióját, s az önkormányzat vezetése a következő ülésen nyilvánosan visszakövetelte a hazahordott vagyontárgyakat. Figyelemre méltó, hogy bár e kínos epizódra a lapunk által megkérdezett minden jelenlévő emlékezett, a jegyzőkönyvben nincs semmi nyoma. Különös egybeesés, hogy a jegyzőkönyvvezető, aki e momentumot „kifelejtette” a jegyzőkönyvből, ugyanaz a személy volt, mint aki a szokatlan juttatásokról szóló ülést vezette.

Úgy tudjuk, hogy Szeniczeyéket csak büntetőjogi feljelentés belebegtetésével lehetett rávenni az elhordott eszközök visszaszolgáltatására. A duó végül ezt megtette: az önkormányzat 20-20 ezer forintért visszavásárolta az összes eszközt.

 

 

A politikai kalandor   

Bár Kis-Szeniczeyvel kapcsolatban mai napig a visszás akcióját emlegetik elsősorban a kiskunfélegyháziak, és sokan az integritását is megkérdőjelezik, a politikus bizarr módon „igazságosztó, lappangó erő”-ként aposztrofálja magát a közösségi oldalán. Mindenesetre a politikai kalandor kifejezés inkább illene rá, ugyanis Kis-Szeniczey jelenleg már az ötödik pártját „fogyasztja”, s az elmúlt évtizedekben az SZDSZ mellett „jeleskedett” az MDF, a Centrum Párt, sőt az MSZP színeiben is. Érdekesség, hogy az LMP-s polgármester-aspiráns Kiss Kálmán Tiborról változtatta meg a nevét az arisztokrata hangzású Kis-Szeniczey Kálmánra.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.