Mi lesz Slot sorsa? Az edző reagált, majd jó híreket közölt a gyötrődő Liverpoolról

Még egy nap sem telt el Arne Slot sajtótájékoztatója óta, amikor a Liverpool vezetőedzője csütörtök délután újra az újságírók elé állt. A csapat szokatlan helyzete szokatlan lépéshez vezetett, a vereségszéria pedig ahhoz, hogy Slotot a sajtótájékoztatói elején mindjárt a menesztéséről kérdezik.

2025. 11. 27. 16:52
Arne Slot nem azt látja a pályán a Liverpooltól, amit szeretne Fotó: DARREN STAPLES Forrás: AFP
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

 

Slot jó híreket is közölt

Slot hozzátette: érzi magán a nyomást, ugyanakkor ezt természetesnek tartja, mert minden topcsapatnál ugyanez a helyzet, főleg, ha a vártnál több vereség csúszik be. Egyébként pedig tavaly is volt rajta nyomás, hogy megnyerje a bajnokságot az együttesével, ami sikerült is. Az eddigiek alapján címvédésről még csak álmodozni sem lehet, a vereségszériával ugyanis a 12. helyre csúszott vissza a PL bajnoka, az Arsenal mögött már tizenegy pont a lemaradása. Egyelőre vasárnap a West Ham legyőzése lenne a feladat. A londoniak is egy vereségszéria után kezdik éppen összeszedni magukat, a legutóbbi három meccsen már két győzelem és egy döntetlen is összejött. A javulás nem válik a Liverpool javára, de Slot legalább annak örülhet, hogy néhány játékosára újra számíthat.

– Alisson (aki a PSV ellen betegség miatt maradt ki – a szerk.) már a csapattal edzett, arra számítunk, hogy készen áll majd a játékra. Florian Wirtznek egy napja van hátra a rehabilitációs időszakból, szóval elvileg edzésbe állhat szombat. (A PSV ellen a háta sérült meg – a szerk.) Hugónak regenerációs napja volt, de nem gondoljuk, hogy súlyos lenne a probléma. Meglátjuk, egymás után jönnek a meccsek, de nem kellene, hogy ez gond legyen.

Premier League – ahol senki sincs biztonságban!
A világ legintenzívebb bajnokságában idén sincs üresjárat: a bajnok Liverpool és a Manchester United botladozásai is bizonyítják, hogy Angliában bárki képes legyőzni bárkit. Egy váratlan gól, egy kihagyott ziccer – és máris borul a papírforma. Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos is a legnagyobb sztárok között küzd hétről hétre a Premier League futballszentélyeiben, ahol minden forduló új történetet ír. A TippmixPRO-n most még izgalmasabbak az angol rangadók – tippelj, és éld át a futball legkeményebb bajnokságának hangulatát!

Figyelem! A szerencsejáték függőséget okozhat. 18 éven aluliak számára nem ajánlott. Részletek itt! 


 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.