Minden politika értelmét veszti, ha nincs mögötte utánpótlás

Potápi Árpád János hangsúlyozta: továbbra is szeretnének sikeres nemzetpolitikát folytatni.

Forrás: MTI2020. 07. 06. 20:31
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– A koronavírus-járvány okozta helyzetből a magyarság megerősödve került ki – hangoztatta a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára hétfőn Sátoraljaújhelyen.

Potápi Árpád János a Rákóczi Szövetség Kárpát-medencei középiskolások táborának megnyitóján hangsúlyozta: továbbra is szeretnének sikeres nemzetpolitikát folytatni. Ehhez fiatalok kellenek, hiszen minden politika értelmét veszti, ha nincs mögötte utánpótlás – tette hozzá.

Kiemelte: a nemzeti összetartozás és az erős magyar közösségek évének tervezett programjait a koronavírus-járvány jelentősen átírta. Arra hívta fel a figyelmet, hogy a karantén következtében ugyanakkor a kapcsolatok ápolásának új lehetőségei nyíltak meg, és így „meg tudtuk erősíteni közösségeinket, szervezeteinket”.

„Mondhatjuk azt is, hogy az egész helyzetből a magyarság megerősödve került ki” – közölte az államtitkár.

Reményét fejezte ki, hogy a jövőben az új lehetőségeket is kihasználva változatlanul sikeres nemzetpolitikát lehet építeni.

Arra bátorította a tábor résztvevőit, hogy maguk is vállaljanak szerepet ebben a folyamatban. Reméli – mondta a nemzetpolitikai államtitkár –, hogy „a Rákóczi-táborok lakói magyarságélménnyel és magyarságtudattal megerősödve, erős hazaszeretettel felvértezve térnek vissza lakóhelyükre”, és a nyár további részében is lesz lehetőségük hasonló kikapcsolódásra.

Potápi Árpád János elismerően szólt a Rákóczi Szövetség kapcsolatépítő munkájáról, amelyet évtizedek óta a Kárpát-medence, valamint néhány éve a diaszpóra magyarságának érdekében folytat. Tevékenységük elsősorban a gyerekeket és a diákokat érinti, de az idősebbeket is – mondta, hozzátéve, hogy a Kárpát-medencében és a diaszpórában is működnek Rákóczi-körök.

A Rákóczi Szövetség idei első nagyobb rendezvénye, a Kárpát-medencei középiskolások tábora hétfőtől vasárnapig tart. A tábor mintegy háromszáz lakója az anyaországból, a Felvidékről, Erdélyből és Délvidékről érkezett, Kárpátaljáról a járványhelyzet miatt csak felnőttek vesznek részt a programokon. Ezek között lesznek felvidéki és bodrogközi kirándulások, a résztvevők ellátogatnak a sátoraljaújhelyi Zemplén Kalandparkba, a Magyar Nyelv Múzeumába, Széphalomra, lesz táncház és kézműves foglalkozás is.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.