Így is lett: Gyurcsány „Hazudtunk Reggel, Éjjel Meg Este” Ferenc ezúttal túltolta a biciklit. Azt hitte, most már minden ad hoc ötlete bejöhet, és csalhatatlanná vált, mint a pápa hitbéli dolgokban. De most légy repült a levesbe.
A „Mi az hogy? Nagyon is! Törvényesen és tisztességesen” című mondásáról, valamint számos – vagy inkább számtalan – korrupciógyanús ügyeiről is „elhírhedtült” pártelnök elvileg tehát nehéz helyzetbe került, mert mégsem tekintheti magát – egyelőre – az ellenzék egyértelmű vezetőjének.
De ne legyenek kételyeink: Ferenc testvér előtt nincsenek erkölcsi korlátok. (Na, ezzel nem sok újat mondtam…) Ismét be fog állni Karácsony mögé, látszólag bizonyítva a ballib tábornak a szolidaritását (erre azért szüksége van), de ennek révén más önkormányzati jelöléseknél ő akarja majd vinni a prímet. Hiszen mégis ő szerzett 16 százalékot! (Csepelen mintha meg is kezdődött volna ez a folyamat…)
Gyurcsány Ferenc tehát főszereplő marad az ellenzéki oldalon, ergo, logikus következmény: az ellenzéknek továbbra sincs semmi, de semmi esélye arra, hogy valós politikai alternatíva legyen a Fidesz-KDNP-vel szemben.
A budapesti ballib buborékban tehát nagyon izgatott a hangulat, eközben a domináns nemzeti tábor jól szórakozik és iszik egy capuccinót – vagy kettőt.
Szórakoztató látni, ahogyan a ballibek a sz…rból továbbra is fonják, fonják az ostort, ám ha a fene fenét eszik, akkor sem csattogtatnak vele.
Éljen és virágozzék Gyurcsány Ferenc!




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!