Már túl volt a főpróbákon a Richter Flórián Cirkusz társulata, a fellépők készültek az idei első hat – reményeik szerint telt házas – hét végi előadásra Veresegyházon, amikor a kormány a koronavírus terjedése miatt a premier előtt egy nappal, múlt szerdán kénytelen volt veszélyhelyzetet elrendelni. Ezért a cirkusznak anélkül kellett a napok alatt felállított sátrakat elbontania, hogy akár egyetlen néző megtekinthette volna a produkciót. Nem tehettek mást, visszatértek a szadai téli szállásukra.

Sulyok Tamás levelet írt a halálra vert kárpátaljai magyar férfi családjának
A köztársasági elnök szerint Európában ilyen nem történhet meg, ez teljesen ellentmond minden emberi értéknek.