Ők kaptak miniszteri elismeréseket a Hableány mentésében tanúsított rendkívüli helytállásukért

Elismeréseket adott át Pintér Sándor a május 29-i dunai hajóbaleset utasai, legénysége mentésében és a hajóroncs kiemelésében részt vevő — rendkívüli helytállást tanúsító —szakembereknek, hatósági és civil személyeknek. A ceremónián harangszóval emlékeztek meg a hajóbalesetben elhunyt koreai turistákról és a magyar legénységről.

2019. 06. 21. 13:00
null
Pintér Sándor a bátorságot, illetve a rendkívüli helytállást díjazta az érdemjel átadásával Fotó: Kurucz Árpád
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Huszonkét nappal ezelőtt bekövetkezett a legnagyobb polgári hajókatasztrófa. A Hableányt hét másodperc alatt maga alá gyűrte a Viking Sigyn, és a Duna medrének a mélyére szorította. A mentésben ezer rendőr, közel 274 szolgálati jármű, helikopterek, drónok, a Honvédelmi Minisztérium, a Terrorelhárítási Központ, az Országos Vízügyi Főigazgatóság, a vízimentők, a polgárőrök és az önkéntes segítők vettek részt. A katasztrófában 25 fő elhunyt, három eltűnt, és mindössze hét ember életét sikerült megmenteni – emlékeztetett Pintér Sándor tegnap beszédében, kiemelve, hogy a munka nem ért véget, hiszen a katasztrófához vezető minden egyes részletet fel kell deríteni.

– Részvétemet fejezem ki a hozzátartozóknak, a Koreai Köztársaság vezetőinek, de amellett, hogy fejet hajtunk az elhunytak előtt, el kívánom ismerni azoknak a munkáját, akik részt vettek a mentési feladatok bármelyikében – folytatta a miniszter, aki összesen negyvenhat főnek Bátorságért Érdemjelet és Rendkívüli Helytállásért Érdemjelet adományozott, köztük a Szökőár Kft. búvárainak, a Havária Katasztrófaelhárító Közhasznú Egyesület Petőfi Mentőcsoport búvárainak, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság hajós szolgálat kapitányának, a mentésben részt vevő hajósoknak, a fedélzeten szolgáló alkalmazottaknak, a Terrorelhárítási Központ vezetőinek, a Clark Ádám úszódaru kapitányának, valamint a Budapesti Vízirendészeti Rendőrőrs szolgálatban lévő vízirendészeinek.

A Rendkívüli Helytállásért Érdemjel arany fokozatát vehette át Kálmán Barbara, a Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság rendőr őrmestere is, aki munka után, egy barátnőjével hajózott, amikor a Hableány felborult.

– Egy hajón beszélgettünk a barátnőmmel – ami egy harmincfős külföldi turistacsoportot vitt –, amikor elhangzott rádión, hogy „Ember a vízben!”. Ekkor kezdődött az őrület – kezdte Kálmán Barbara. – A turistahajó a tragédia pillanatában az Olimpiai park környékén járt. Felmentünk a kormányállásba, ott már látszottak a mentőgyűrűk és az emberek is. A hajó elejére siet­tünk, ahol oldalt két hölgyet vettünk észre, de nem értük el őket csáklyával sem. A hajó hátuljába rohantam, majd korláton kívül elkaptam egyikük kezét. Végül a hajó matróza segített kiemelni a nőt. Másnap reggel tízig a baleset helyszínén maradtam segíteni – idézte fel a mentés körülményeit, majd hozzátette: – Nem ez volt az első mentésem, tavaly július 1-jén szereltem fel, ősszel volt egy vízbe ugrásom, szintén hajóról, két főt mentettem ki.

Pintér Sándor a bátorságot, illetve a rendkívüli helytállást díjazta az érdemjel átadásával
Fotó: Kurucz Árpád

A rendőrnő azonnal felhívta a vízirendészet ügyeleteseit is, akik ekkor már úton voltak a helyszínre. Ők szintén rendkívüli helytállásért vehettek át érdemjelet a belügyminisztertől.

– A rádión keresztül hallottuk, hogy több ember vízbe került a Parlament környékén. A kollégámmal azonnal elindultunk– mondta Lázár Balázs, a Budapesti Vízirendészet munkatársa. A főtörzsőrmester és társa, Virágh István Richárd két embert mentettek ki a vízből. Először egy férfit emeltek ki a Dunából, majd egy nőt is észrevettek, arccal lefelé. Amíg a férfit biztonságba helyezték, a nőt is kiemelték, és megkezdték az újraélesztését, ám a szakszerű ellátás ellenére életét vesztette. A két rendőr további segítséget kért, és a legközelebbi kikötőhöz mentőt hívtak. – Még fel kell dolgoznunk, idő kell ahhoz, hogy felfogjuk, mi történt. Hiába csinálod ösztönösen ezt a hivatást, ez a tragédia megbénít mindannyiunkat – foglalta össze a vízirendőr az elmúlt hetek eseményeit.

Rendkívüli Helytállásért Érdemrendet kapott a Panoráma-Deck Kft. több munkatársa: Magyar Norbert és Raub Emőke Réka hajóvezetők; Papp Attila, Takács Pál, valamint Tőkey Imre matróz gépkezelők, továbbá Bencze Zsuzsanna, a hajó felszolgálója. Ők négy embert mentettek meg.

– A kollégáim mindennap azt a kérdést teszik fel, hogy lehetne elkerülni egy ilyen tragédiát – mondta Tóth Mihály, a Panoráma-Deck Kft. szóvivője az elismerések átadását követően, a mentésben részt vevő kollégákat képviselve. – A képzés természetesen felkészíti a hajóvezetőket és a hajón szolgáló legénységet is a haváriahelyzetekre, de tekintettel arra, hogy az elmúlt száz évben nem történt ilyen tragédia, mindenki ösztönösen tette a dolgát. A legmélyebb nyomot az hagyta a kollégákban, hogy bárki lehetett volna a bajba jutott hajón és a segítséget nyújtó hajókon is – fűzte hozzá.

– Nehéz visszaülni mind a kapitányi állásba, mind pedig matrózként, mert az emberben ott marad a tragédia lenyomata. Amennyiben – akár a hatóság, a jogalkotó, vagy a Személyhajósok Szövetsége – megfogalmaznak új ajánlásokat, eljárásrendeket, ezeket természetesen alkalmazni fogjuk – hangsúlyozta Tóth Mihály.

Bátorságért érdemjelet kapott:

Ádám Tamás István, a Szökőár Kft. vezető búvára,

Bánki Frigyes, a Szökőár Kft. búvára,

Deák András főtörzsőrmester

Domján András alezredes

Gyulánszky Milán őrmester

Kovács Gábor, a Havária Katasztrófaelhárító Közhasznú Egyesület,

Petőfi Mentőcsoport búvárát

Moravcsik Zsolt, a Szökőár Kft. búvára

Papp zoltán a Búvár Kft. ipari búvára

Sági János százados

Vígh András a Szökőár Kft. ügyvezető helyettese, búvára

Rendkívüli helytállásért érdemjel arany fokozatát kapta:

Hajdu János, a Terror Elhárítás főigazgatója,

Fekete Gabriella ezredes asszony

Gyenei Gyula a Clark Ádám úszódaru kapitánya

Horváth András ezredes

Jasenszky Nándor a Terrorelhárítási Központ, Társadalmi Kapcsolatok Osztálya osztályvezetője

Kató István a MA-HARD Hajózási és Vízépítő Kft. cégvezetője

Kállai Zoltán a HSP Hídépítő Speciál Építőipari Kft. hajózási üzletág vezetője

Kovács András alezredes

Láng István az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgatója

Lázár Balázs főtörzsőrmester

Major Tibor alezredes

Mándoki László őrnagy

Nagy Imre főhadnagy

Radnai Áfdám főhadnagy

Sami Attila dandártábornok

Dr. Simongáti Győző, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Vasúti Járművek, Repülőgépek és Hajók Tanszék egyetemi docensét, tanszékvezető-helyettese

Dr. Szabó Kálmán Gábor, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék mérnöke

Szabó Zsolt őrnagy

Szathmári Zsolt, a Havária Katasztrófaelhárító Közhasznú Egyesület, Petőfi Mentőcsoport merülés vezetőjét, tanácsadója

Szebeni Lehel ezrdes

Szedlák Attila főtörzsőrmester

Szél Norbert főhadnagy

Dr. Terjék Gábor ezredes

Turóczi Attila, a Magyar Honvédség, I. Tűzszerész és Honvéd Tűzszerész Ezred, 3. Aknamentesítő Hajó főkormányos zászlósát

Vígh János, a Szökőár Kft. ügyvezetője

Virág István Richárd törzsőrmester

A Rendkívüli Helytállásért Érdemjel Arany Fokozatát kapta:

Bencze Zsuzsanna, a Panoráma Deck Kft. felszolgálója

Magyar Norbert, Panoráma Deck Kft. hajóvezetője

Papp Attila, a Panoráma Deck Kft. matróz gépkezelője

Raub Emőke Réka, a Panoráma Deck Kft. hajóvezetője

Takács Pál, a Panoráma Deck Kft. matróz gépkezelője

Tőkey Imre, a Panoráma Deck Kft. matróz gépkezelője

Dajka László, a Bartender Bt. hajóvezetője

Jánvári Attiláné, a Bartender Bt. matróz gépkezelője

Papp Anita, a Bartender Bt. felszolgálója

Kálmán Barbara őrmester

Vizsgálják a cserbenhagyást

Ellentétben a sajtóban tegnap megjelentekkel, a Hableány-katasztrófa körülményeit feltáró különleges nyomozóegység cserbenhagyás, illetve az elsősegélynyújtás elmulasztása miatt is vizsgálódik, de – mint ahogy azt megírtuk – továbbra is csak egy gyanúsított van. Tanúk szerint a Hableány sétahajót május 29-én kora este a Margit hídnál hullámsírba küldő Viking Sigyn szállodahajó, bár az ütközés után visszatolatott a tragédia helyszínére, rövid idő múlva mégis távozott onnan, így felmerül a cserbenhagyás, illetve az elsősegélynyújtás elmulasztásának lehetősége. A nyomozók jelenleg is elemzik a történteket, összevetik a bizonyítékokat, és egyebek mellett azt is vizsgálják, hogy a Viking Sigyn kapitánya, illetve személyzete elkövette-e a cserbenhagyást, illetve elmulasztotta-e az elsősegélynyújtást. Mivel még a bűncselekmény lehetőségét vizsgálják, így gyanúsítás értelemszerűen nem történt. Mint azt a rendőrség tegnap megerősítette: az ügynek továbbra is egy gyanúsítottja van, a Viking Sigyn ukrán kapitánya, akit halálos tömegszerencsétlenséget okozó vízi közlekedés gondatlan veszélyeztetésével gyanúsítanak.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.