Online felületeken kapjuk az állatkerti élményt

Az interneten keresztül próbálják eljuttatni az állatkerti élményt az érdeklődőkhöz a vírushelyzet ­miatt ideiglenesen zárva tartó állatkertek. A Fővárosi Állat- és Növénykert, valamint a Budakeszi Vadaspark lakóinak ellátása biztosított, fertőzésveszélynek sincsenek kitéve. Az intézmények munkatársaik védelmére speciá­lis beosztási rendet vezettek be.

Borsodi Attila - Kárpáti András
2020. 03. 24. 11:12
null
Még nem tudni, mikor nyit ki újra Magyarország legkedveltebb közintézménye Fotó: Havran Zoltán
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Fővárosi Állat- és Növénykert (FÁNK) március 15-e óta ideiglenesen nem fogad látogatókat a koronavírus-járvány miatt, az év minden napján nyitva tartó intézmény történetében 1956 óta nem volt arra példa, hogy akár több napon keresztül is zárva tartson. – Zárt kapuk mögött is folytatnunk kell a működést, hiszen folyamatosan biztosítani kell az ellátását a kilencszáz különböző állatfaj több mint tízezer egyedének; lehetőleg úgy, hogy a rendkívüli helyzet semmilyen negatív hatását ne érezzék meg – jelentette ki lapunknak Hanga Zoltán, az állatkert szóvivője.

Szavai szerint az állatok egészségéért nem kell aggódni a vírus terjedése miatt, mivel az új koronavírus az eddigiek során csak emberről emberre terjedt. – Az emberéhez nagyon közeli genetikai állományú állatok, a főemlősök, és különösen az emberszabású majmok esetében előfordulhat, hogy a csak emberek között terjedő betegséget is elkapják. Így például a múlt század ötvenes, hatvanas éveiben, amikor a tbc népbetegség volt, előfordult, hogy egy-egy fertőzött látogató ráköhögött az állatokra, és ezzel, vagy a bedobott étellel juttatta el a kórokozót a nagy majmokhoz, megbetegítve azokat. Azonban az emberszabásúak jelenlegi háza nem véletlenül páncélüvegfalú a belső térben, kint pedig az üveg mellett vizesárok is elválasztja a látogatókat a gorilláktól és az orángutánoktól. Ezért nemcsak a jelenlegi helyzetben, hanem általában véve is biztosak lehetünk abban, hogy az emberszabásúak nincsenek fertőzésveszélynek kitéve a látogatóktól – fejtette ki Hanga Zoltán.

Mint mondta, az élelmezés területén sem szembesültek eddig különösebb problémával. – A legnehezebb a tengeri állatok – például az oroszlánfókák – takarmányának a beszerzése, mivel a különböző tengeri halakat és puhatestűeket külföldről rendeljük, ám egyelőre ebben sem tapasztaltunk ellátási nehézséget – fogalmazott. Ám – folytatta – az állatok szállítása nem lenne észszerű a jelenlegi helyzetben. – Tavaly például az egyik óriásvidránkat Argentínába költöztettük egy visszatelepítési programmal. Hasonló projekt most nem lenne megoldható, de a következő néhány hónapban nem is terveztünk ilyesmit – ismertette a szóvivő.

Még nem tudni, mikor nyit ki újra Magyarország legkedveltebb közintézménye
Fotó: Havran Zoltán

Ennél nagyobb kihívást jelentett az állatkert 240 dolgozójának új munkarendet kidolgozni a vészhelyzet idejére. – Mintegy félszáz munkakörben tevékenykednek a munkavállalóink, és számos feladat távmunkában, home ­office-ban is lehetséges. Azok, akik nem tudnak otthonról dolgozni – köztük az állatgondozók – kisebb csoportokra lebontva, ügyeleti rendben végzik a munkájukat, így, ha egy-egy csoportban felbukkanna a vírus, elméletileg csak azok fertőződhetnek meg, akik egy műszakban vannak. Egyébként a gondozók és a gondnokok az állatkert különböző részein, önállóan végzik a munkájukat, így közeli kontaktusba nem is kerülhetnek egymással – fejtette ki a szakember. Szavai szerint senkit nem bocsátanak el, ezért ha egy munkakörre átmenetileg megszűnik az igény, akkor másik területre osztják be az illetőt. A zárvatartás alatt például több olyan karbantartási munkát is elvégeznek, amelyhez a látogatók hiánya miatt most a legalkalmasabb az idő.

– A látogatás szünetelése alatt is igyekszünk a közművelődési és ismeretterjesztési feladatainknak megfelelni. A Facebook-oldalunkra többek között olyan anyagokat is feltöltöttünk, amelyeknek az iskolások is hasznát vehetik. Emellett az állatkertjárás élményét is próbáltuk közelebb hozni az emberekhez. Így a közösségi médiafelületünk mellett az intézmény honlapján, valamint YouTube-csatornáján a megszokottnál több videó található az állatkert lakóiról. Különösen népszerű például a Kuglóf névre hallgató lajhárbébiről készült videó – sorolta Hanga Zoltán. Hozzátette: az állatkert honlapján az elefánt- és a szavannakifutó, valamint a fókamedence mellett várhatóan újabb állatok mindennap­jaiba kaphatunk betekintést webkamerákon keresztül. Bár nem tudni, hogy az állatkert mikor nyitja meg újból a kapuit a közönség előtt, a szóvivő optimista abból a szempontból, hogy az érdeklődők csak elhalasztják a tervezett látogatást, így az év végéig nem éri jelentős anyagi kár a jórészt az eladott jegyekből gazdálkodó intézményt. – Ugyanakkor azt sem szeretnénk, hogy a látogatóinkat kár érje, ezért az elővételben vett, és március 31-én lejáró belépők érvényességét az év végéig meghosszabbítottuk, és dolgozunk a bérleteseknek kedvező megoldáson is – közölte Hanga Zoltán.

A látogatók hiánya természetesen a Budakeszi Vadaspark pénzügyi gazdálkodását is érinti, akárcsak a turizmus vagy a szolgáltatóipar más szereplőiét – erről a létesítmény tájékoztatta lapunkat. Hangsúlyozták azonban, hogy a vadaspark dolgozói a helyükön vannak, és továbbra is ellátják az állatokat, hogy amint vége a korlátozásoknak, újból fogadhassák a látogatókat. – Addig is a közösségi média-felületeinken rendszeresen bemutatjuk a vadaspark zárt kapuk mögött is izgalmas életét – tették hozzá. Kiemelték azt is, hogy a Budakeszi Vadasparkban élő mintegy kétszáz állat ellátása biztosított ebben az időszakban is. Több hónapra elegendő készlet áll rendelkezésükre mind a ragadozók, mind a növényevők etetéséhez. Elmondták azt is, hogy az állatok szempontjából az ideiglenes bezárás nem jár változással. – Az ellátásuk zavartalan, és ugyanúgy zajlik, mint a normál nyitva tartás mellett. Látogatók hiányában is a megszokott napi, évszakos viselkedésüket mutatják. Mi pedig arra rendezkedünk be, hogy az interneten ebből minél többet megmutassunk az otthon maradottaknak, a közösségi médián keresztül csempészve be a természetet a lakásokba – mutattak rá.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.