Schanda Tamás: Az ellenzék most sem a szabadság oldalán áll

A baloldal politikailag rátelepszik az SZFE ügyére az ITM parlamenti államtitkára szerint.

Magyar Nemzet
2020. 10. 26. 13:00
SCHANDA Tams Jnos
Schanda Tamás szerint Gyurcsány Ferenc és a baloldal nem tanult a 2008-2009-es válságból MTI/Koszticsák Szilárd Fotó: Koszticsák Szilárd
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Október 23-án tízezres tömeg hömpölygött Budapest utcáin: az emberek kiálltak a Színház- és Filmművészeti Egyetem és a szabadság ügye mellett – mondta a Parlamentben Harangozó Tamás, az MSZP képviselője, aki kiemelte, nem igaz, hogy kormánynak semmi köze nincs az SZFE ügyéhez, mert a Fidesz és a KDNP képviselői szavazták meg az egyetemet tönkre tevő törvényt. A baloldali politikus szerint csak a legsötétebb kommunista diktatúrában engedte meg magának a hatalom, hogy a kultúrát és az egyetemes emberi értékeket pusztítsa szándékosan. – Arra kérem önöket, álljanak meg, vagy ha úgy jobban értik: hátraarc! – mondta Harangozó Tamás, aki szerint az ország nem tűri az elnyomást. – Mindennek következménye lesz! – figyelmeztetett.

Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára
Fotó: MTI/Kovács Tamás

Válaszában Schanda Tamás arra emlékeztetett, hogy az 1956-os forradalom ötvenéves évfordulóját a baloldal szétverte. – Ha van valaki, aki a szabadság ellen ment, azok pont önök voltak, amikor megkergettek idős embereket, nőket és gyerekeket

– mondta az államtitkár, és kiemelte, a kormány mindenkinek biztosítja a békés tüntetés lehetőségét. – Nem veretünk meg embereket, nem lövetünk ki szemeket – fogalmazott Schanda Tamás, aki szerint lehetőség nyílik arra, hogy versenyképesebb oktatás valósuljon meg az SZFE-n. A kultúra embereinek szakmai vitájába ugyanakkor a kormánynak nem tiszte beleszólni – vélekedett. Az államtitkár arra kérte a baloldalt, ne fenyegetőzzenek, és ne telepedjenek rá politikailag az SZFE ügyére. Emlékeztetett: Gyurcsány Ferenc megfenyegette azokat, akik részt vesznek az egyetem átalakításában, amire több mint hárommilliárd forintot fordítanak jövőre. – Önök itt sem a szabadság oldalán állnak – vádolta a baloldalt Schanda Tamás, kifejtve, hogy az új struktúra a szabadabb intézkedést teszi lehetővé.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.